Kedves Olvasó!

Októberi nyilvános üzenetedre, melyet a Katolikus Válasznak címeztél, most szeretnék válaszolni, egyrészt azért mert magánbeszélgetésben is megkerestél, másrészt azért, mert sok fontos kérdést vetsz fel, melyekről szívesen elgondolkodom, némelyek fontosak nem csak neked, nekem, de azt gondolom, minden gondolkodó hívőnek.

Elöljáróban, sőt, a felvetett kérdésekre adandó válaszom összefoglalójaként, hadd hívjam fel a figyelmet egy hasznos különbségtételre, melyet jómagam Peter Kreeft, katolikus filozófustól tanultam:

Az ember a szívével szeret, és az gondolkodásával ismeri meg az igazságot. Nem ellentmondás tehát, hogy a szív lehet lágy és szerető, míg a gondolkodás lehet kemény és kíméletlen a rossz gondolatokkal szemben. Igazából ez nem csak lehetőség, hanem szükségszerű. Minden más felállás, például a kemény szív, vagy a lágy, megalkuvó gondolkodás rossz.

A leveledet így kezded:

Kedves "Testvèrek"!
Szeretném azzal kezdeni hogy én nem vagyok semmiféle szakértő, egyházkutató vagy teológus, csak egy magát hívő kereszténynek, sőt, katolikusnak tartó 18 èves lány.

Üdv a klubban! Szakértőnek, teológusnak én sem nevezném magamat, legalábbis abban az értelemben semmiképp, hogy papírom lenne róla. Gondolkodó hívő vagyok, és igyekszem utánanézni a dolgoknak. Abban sem hiszem, hogy különböznénk, hogy szeretem felhívni a figyelmet arra, ha kilóg a lóláb - különben te sem írtál volna az aggodalmaidról.

Így folytatod:

Egy ideje követem az oldalt, és elég sokszor megbotránkozom a posztokon. Engem, mint laikust, csak érdekelne, hogy Isten egyházát miért ilyen gúnyolódó, reménytelen és kétségbeesett, cinikus é kirekesztő módon kell képviselni. A memek még hagyján, jòkat nevetek szánalmamban (pl mise és menny párhuzama, kereszteshadjárat(????wtf). Viszont a cikkeket illetve most ez a reformációval kapcsolatos sok posztot egyáltalán nem tudom hova tenni.

A megbotránkozás kőben való megbotlást jelent, bűnbeesést vallási értelemben, nem rosszallást. Nem hiszem, hogy a KV bárkit is konkrét bűnök elkövetésére csábítana. Annak, aki a hitét megkérdőjelezi a KV miatt, mert ő másmilyennek hiszi Istent, azt mondanám, hogy vegye újra kezébe a Szentírást és a Katekizmust, és megláthatja, hogy a tartalmi igazságok terén a KV ezeket követi. A tartalmi igazságokat is lehet természetesen furkósbotként használni - nevezzük ezt a hangnem kérdésének -, de egyrészt a hangnemet azokkal lehet értelmesen megvitatni, akik először elismerik a tartalmi igazságokat, másrészt a KV következetesen tisztelettudó és tárgyilagos a személyekkel - a gondolataikkal vagy tetteikkel, ha azok rosszak, nem. 

Szerintem rossz és téves gondolatokat vagy tetteket szabad kritizálni, sőt vicc tárgyává is lehet tenni őket. Szerintem ezzel az eszközzel Te is élsz jelen soraidban, és ahol nincs igazad, ott nem megbotránkozást váltasz ki, hanem kijavítást érdemelsz. A "reménytelenséget és kétségbeesettséget", amit felrósz, csak úgy tudom értelmezni, mint a kamion elé ugró ember után való kiabálást. Ez lehet "reménytelen" vagy "kétségbeesett", de nem azért mert a kiabáló tudja, hogy jobb élni, vagy hogy a kamion tényleg létezik, és jobb lenne figyelembe venni. A cuki egyház érzelmes optimizmusa azzal kapcsolatban, hogy minden jóra fordul majd mindenki életében attól függetlenül, hogy Jézus és Egyházának hány igazságát hagyjuk figyelmen kívül, tulajdonképpen hitetlenség.

Ami a kirekesztés vádját illeti - akármilyen meglepő is, de - az igazság definíciószerűen kirekesztő. Ha valami igaz, akkor minden, ami annak ellentmond, hamis, és ezekre a hamisságokra rámutatni nem kirekesztő, a szó negatív értelmében. Rosszul teszed és nem a KV hibája, ha gondolatok vagy tettek megkritizálását személyek elleni támadásként értékeled. Gondolatokkal igen, de emberekkel a KV sosem kirekeszrő. Ha már külön említed: a reformáció - mindabban, amiben különbözik az Egyház tanításától - rossz gondolatok halmaza, de a reformáció híveit személyükben ettől még emberi tisztelet illeti, melyet ismétlem, soha nem sértett a KV.

Ezzel folytatod:

Ha mi Isten gyermekeinek valljuk magunkat, akkor a katolikus válasz miért nem a szeretet? Miért nem az elfogadás önmagunk és mások irányába, miért kell gyászolni azt, hogy egyesek más formában èlik meg a hitüket. Szerintem éppenhogy örülni kéne, amiért Isten hàza ennyire színes és változékony. Illetve azt gondolom, hogy nem szabad összekeverni azt hogy 'ha valami változik akkor az nem elég stabil" azzal hogy valami képes a fejlődésre.

A szeretet, pláne Isten gyermekeinek a szeretete kijavítja a tévedéseket. Személyes kapcsolatokban nyilván együtt él olykor velük kényszerből, de nem normalizálja őket, mintha nem volnának lényegesek. Az elfogadás a személyeknek jár, mint most neked, de nem a tévedéseknek. "Isten háza színes", Isten népe szokszínű, de ez nem jelenti azt, hogy a hitük ellentmondhat az Egyház hitének, miközben ők továbbra is Isten házában maradnak mindkét lábukkal. Ferenc pápa szerint is ők "fél lábbal az Egyházon kívül vannak". 

Így folytatod:

Ferenc pápa reformjai, vagy a szabadkeresztények nem feltétlenül a dekadencia termékei, szerintem igenis mindenhez megértéssel kell fordulni az ítélkezés előtt! Ne legyünk farizeusok! Istenben hiszünk vagy az egyházban? 

Ferenc pápa reformjait általánosságban nem ítéltem meg soha. De egy-kettőt tudnék mondani, ami sajnos a világi dekadencia jegyeit hordozza. A szabadkeresztények értékeit szívesen elismerem, bizonyos dolgokat eltanulhatna tőlük sok katolikus is: többet imádkozni, Bibliát olvasni, időt és energiát áldozni a közösségre és az istentiszteletre. Ezek közül azonban mindegyiket még jobb az Egyházon belül csinálni. "Hiszem az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházat", nem Isten ellenében, hanem azért, mert Ő Krisztus menyasszonya. Nem lehet ellentmondás az Egyház tanítása és Isten tanítása között. A KV nagyrészt arról cikkezik, hogy egyesek miként igyekeznek ellentmondást vinni Jézus és az Egyház közé, vagy az isteni irgalmasság és az Egyház tanítása közé. Ezt mindig kellő megalapozottság nélkül, sőt, néha nyilvánvaló csúsztatással is élve teszik. Erre rámutatni, a "lágy gondolkodást" számonkérni, nem farizeusság. 

A kortárs "farizeusság" hasonlít a régire, és azt jelenti, hogy valaki emberi törvényeket helyez az isteni törvények elé. Ebben a KV szerintem teljességgel vétlen, ellentétben azokkal, akiken épp ezt kérjük számon.

Mert ha Istenben, akkor be kell látnunk hogy Ő mindenkit egyformán szeret, ha meleg, ha migráns, ha református, ha zsidó, akármi! És nekünk katolikusoknak is a szeretet és elfogadás egyházát kéne képviselnünk, hisz így válnánk vonzóvá bárki más számára is.

Krisztus Egyháza a lényege szerint vonzó. Benne Isten szól kívülről ahhoz a lélekhez, akit Ő maga e külső szavához teremtett belénk. Az Egyház emberi tagjaiként az akadályokat bonthatjuk le ez előtt. A hit igazságaiért, így végső soron az Egyház vonzerejéért is Krisztus a felelős. A mi feladatunk a felismert igazságokhoz való hűség. Egy ilyen igazság például az, hogy Istent Szeretetként ismerjük, és hogy a felebarátainkat úgy kell szeretnünk, ahogyan Isten az Ő szeretetét irántunk a mi Urunk Jézus Krisztusban megmutatta. De ha ezt az igazságot valaki más igazságok ellen kijátsza, akkor ezt sem tartja be, mert igaz szeretet nincs igazság nélkül. A mi Urunk tanúsága szerint a szeretet és az igazság egyaránt Isten maga.

Hiszem azt is, hogy a teljes (katolikus) igazság egyenes hirdetése - beleértve a nehezebben érthető és kényelmetlenebb igazságok hirdetését is - kiaknázatlan vonzerőtartalék az Egyház számára. Ha az igazságot szeretettel hirdetjük (lágy szívvel és kemény gondolkodással), akkor az Egyház vonzásának a kérdését Jézusra bízhatjuk. Ha azonban az Egyházat az igazság rovására akarjuk fényezni, akkor puszta emberi intézménnyé tesszük.

Illetve halálbüntetés lehet opció? Wtf????? Emberek vagyunk. Ne ölj. Pont.

Ezzel kapcsolatban azt javaslom, hogy értsd meg a katolikus tanítást az emberi élet értékéről, mely nem abszolút, az élethez való jog eljátszhatóságáról, értsd a jogos önvédelem és a másokért való felelősség dilemmáit. Fedezd fel, hogy a halálbüntetés nem azonos az önkényes gyilkossággal. Fedezd fel, hogy az ötödik parancs mai nyelven úgy szólna, hogy "ne gyilkolj": nem az emberölést tiltja általánosságban, hanem a gyiklosságot. Mindehhez segítséget ad néhány cikkünk.

A mai napon pedig arra kéne emlèkezni, hogy voltak akik meetek gondolkodni, és nem megmaradni olyan tanokban amiket nem tudtak istenazonosnak mondani. Ha igazuk van, ha nem, ez egy univerzális érték. Istent pedig senki srm vetette el. Hisz ő a legeslegfontosabb. 'Szeressétek egymást!'

A szeretet parancsa, a szeretet elismerése, mint legfőbb jó, nem lehet kifogás az alapos és logikus, egyszóval a kemény gondolkodás ellen. A "szeressétek egymást!" szajkózásával nem lehet tévedéseket igazolni, mert a tévedések rosszak és a tudatos elkövetésük,  pártolásuk, vagy a bennük való tudatos megmaradás vétkek a szeretet ellen. Vajon a KV írásaiban felfedezed-e "az univerzális értéket", amikor olyan gondolatokat kritizálunk, amiket nem tudunk "istenazonosnak" elfogadni?

Illetve legyen kicsit kevesebb az ujjal mutogatás és a meggondolatlan cinizmus az oldalon mert ezek alapján én nem szeretném magamm katolikusnak vallani.

Nagyon remélem, hogy ez a blog nem alapja senki katolikus identitásának - nem azért van. A KV, amikor véleményt mond egyáltalán, mindig tettekről vagy gondolatokról mond véleményt, a nyilvános és közérthető katolikus tanítás tükrében. Nem utolsó sorban a KV nyitott a helyesbítésre is, mint ahogy arra már volt is példa. De ehhez a helyesbítést kérőnek el kell mondania, hogy konkrétan milyen tévedést olvasott a blogon - persze nem jön ki jól, ha kiderül, hogy a helyesbítést kérőnek valójában a katolikus tanítással, vagy annak ismeretével van baja.

A kortárs kultúra, melynek levegőjét lélegezve nőttünk fel, Te is és én is, helyesen hangsúlyozza a szív lágyságának értékét (bár az abortuszra szánt kis embereknek és a hithű keresztényeknek nem sok jut az együttérzésből). Az értékek relativizmusában és a narratívák szélsőséges szubjektivizmusában azonban téved a kortárs kultúra. Végtelenül fontosabb a személyes istenképünknél, hogy Isten milyen valójában az Ő személyes kinyilatkoztatása alapján. Ennek ismerete pedig a katolikus tanításban rejlik objektíven, szubjektíven pedig a logikus, ellentmondásokat meg nem tűrő, kemény gondolkodásunkon múlik, melynek segítségével az Isten iránti szeretetünket a mindennapokban tettekre váltjuk.

Szeretettel,

Szerdahelyi Miklós