"Extra ecclesiam nulla salus" - Az Egyház nélkül nincs üdvösség. Összefoglalva így szól az Egyház tévedhetetlenül kimondott dogmája. Az alábbiakban Schütz Antal dogmatika tankönyvének vonatkozó fejezetét adjuk közre, amely az Egyháznak ezt a hittételét magyarázza el.

2. Az Egyház egyetlensége és szükségessége.

Tétel. Jézus Krisztus Egyháza egy és az üdvözüléshez szükséges. Hittétel. A IV. lateráni zsinat szerint «egy az összes hivek egyetemes Egyháza, mely nélkül (extra quam) senki sem üdvözül.» [1] Ezt tagadták a katarusok a középkorban és tagadják minden kornak racionalistái, kik a vallás terén is szélső individualizmust hirdetnek.

Magyarázat. Szükséges lehet valami azért, mert meg van parancsolva (necessitas praecepti); lehet szükséges azért, mert nélkülözhetetlen eszköz a cél elérésére (necessitas medii). A tétel kimondja, hogy Jézus Krisztusnak csak egy Egyháza van, és csak ez az egy Egyház van az üdvösség eszközeinek birtokában; tehát aki saját hibájából nem tartozik ehhez az Egyházhoz, nem üdvözülhet, éppúgy mint nem éri el a partot, aki az egyetlen rendelkezésre álló hajót nem használja, amint nem gyógyul meg az a beteg, aki betegsége egyetlen orvosságát nem veszi igénybe. Nem mondja a tétel, hogy az üdvözülés fogalmából következik az Egyháznak az üdvözüléshez való szükségessége (ez belső, eszközi szükségesség: necessitas medii interna) volna; hanem megállapítja, hogy Isten így rendelkezett. Üdvözülni ugyanis annyi, mint elnyerni az Istenben való teljes kegyelmi életközösséget. Minthogy az Isten szuverén úr a teremtményei fölött, egyedül ő rajta áll megszabni, mi úton-módon akarja magát a teremtménynek teljes kegyelmi életközösségre adni.

Bizonyítás. 1. Jézus Krisztus csak egy Egyházat alapított. Isten országát és nem országait hirdették a próféták, és azt valósította meg Krisztus. Krisztus egy főt rendelt, egy szikla-alapra építi Egyházát és nem egyházait, egy pásztorra bízta nyáját; kijelentette, hogy «egy akol leszen és egy pásztor»; ő maga egy szent szőlőtő, és valamennyi hivőnek vele élő egységben kell lenni mint venyigének [2]. Az apostolok az egyes hitközségeket egyházaknak nevezik, de azokról nyiltan vallják, hogy Krisztus egy titokzatos testének tagjai, valamennyi együtt Krisztusnak egy jegyese [3]. A hagyomány tanusága egyöntetű: a hitvallások kezdettől fogva csak egy Egyházat ismernek; az atyák mindjárt eleinte ismétlik és alkalmazzák az apostol szavait: «Egy test és egy lélek, amikép hivatástok egy reménységre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten, és mindenek atyja» [4]. Ebben egyúttal jelezve van a teologiai megokolás is: Egy az Isten; tehát csak egy lehet a hozzá való alapvető viszony, a vallás; s csak egyféle az üdvrend, melynek lehetnek fokozatai, amint csakugyan voltak az üdvtörténet során, de nem lehetnek válfajai.

2. Ez az egy Egyház az üdvözülés nélkülözhetetlen eszköze. a) Sarkalatos katolikus igazság, hogy Jézus Krisztus nélkül nincs üdvösség; «A mi Urunknak a názáreti Jézus Krisztusnak nevében… Nincs üdvösség senki másban. Mert más név nem is adatott az embereknek az ég alatt, amelyben nekünk üdvözülnünk kellene» [5]. Maga Jézus Krisztus mondja: «Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat az Atyához máskép, mint énáltalam» [6]. Hisz ez a megtestesülés és a Krisztus által történt megváltás értelme és velejárója. Ámde Jézus Krisztus az ő megváltó kegyelmének és általában megváltói tevékenysége gyümölcseinek letéteményesévé és sáfárjává az Egyházat tette meg. Következéskép az Egyház nélkül nincs üdvösség, extra Ecclesiam nulla salus. b) Ezt kifejezetten is tanítja az Üdvözítő; «Aki hiszen és megkeresztelkedik, üdvözül; aki pedig nem hiszen, elkárhozik». Aki az Egyházra nem hallgat, olybá veendő mint a pogány és a vámos; «aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket megvet, engem vet meg; aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki engem küldött»; aki a tanítványokra nem hallgat, rosszabbul jár mint Sodoma és Gomorrha az ítélet napján [7]. Ugyanígy tanítanak az apostolok. A legélesebben elítélik az eltérő tanításokat és szakadásokat: «Mindaz, aki eltér és nem marad meg a Krisztus tanításában, nincs annak Istene… Ha valaki hozzátok jön, és e tanítást nem hozza magával, ne fogadjátok be őt házatokba, még «üdvözlégy»-et se mondjatok neki.» Aki nem Krisztus országához tartozik, a sátán országából való [8].

A régi egyháznak e pontban vallott hite kitűnik már gyakorlati magatartásából. Ha meggyőződésük szerint az Egyház nem volna szükséges az üdvösséghez, sem az evangélium terjesztésével járó fáradalmakat és veszedelmeket, sem a vértanuságot nem vállalták volna; semmiségekért és közömbös dolgokért az ember nem kockáztatja természeti kényelmét és életét. Az eretnekségeket és szakadásokat a lehető legélesebben elítélik. Kijelentik, hogy aki az Egyház házából kimegy, vesztébe megy; aki az Egyházon kívül van, úgy jár, mint akik a vízözön idején Noe bárkáján kívül voltak és elpusztultak. Ismeretes Szent Ciprián mondása: «Nem lehet annak atyja Isten, akinek nem anyja az Egyház». Szent Ágoston azt mondja: «Üdvösségre és örök életre senki sem jut, ha nem Krisztus a feje. De Krisztus nem lehet senkinek feje, aki nem tartozik a testéhez, amely az Egyház» [9].

Kérdés. Ha az Egyházhoz való tartozás az üdvösséghez szükséges, mikép érvényesült Istennek egyetemes üdvözítő szándéka Jézus Krisztus eljövetele előtt, mikor még nem volt Egyház, és mikép érvényesül azóta is azok számára, kiknek nem volt módjuk az Egyházhoz csatlakozni? – Erre a kérdésre nézve tény, hogy akik üdvözülnek, csak az Egyház által üdvözülhetnek; mert Jézus Krisztus az üdvözítő igazságot és kegyelmet az Egyházra bizta. Ebből természetesen következik, hogy aki saját hibájából kívül van Krisztus Egyházán, nem üdvözülhet. Azonban Krisztus üdvözítő kegyelme és igazsága nincs a mindenkori látható Egyházra korlátozva abban az értelemben, hogy rajta kívül semmiképen nem érvényesülhet. Amint a nap fótoszférája messze a magján túl világít és melegít, amint a lélek messze a test határain túl érezteti a hatását, épúgy az Egyház feje, Krisztus az ő Szentlelkét messze az Egyház testén túl sugároztatja. Ennek következtében a krisztusi kegyelem és igazság részese lehet olyan valaki is, aki az Egyház testéhez nem tartozik hozzá. Itt mindazokra kell gondolni, akik centripetális irányban haladnak a teljes egyházi közösség felé, tehát a komoly, őszinte igazságkeresőkre is. Mindezekre azt lehet és kell mondani, hogy lélekben és vágyban (in voto) tagjai az Egyháznak (nem szabatos beszéd azt mondani, hogy az Egyház «lelkéhez» tartoznak; mert az Egyház lelke többet mond, mint ami meglehet pl. egy jóhiszemű eretnekben). Az ilyen ember hasonlít a tékozló fiúhoz, aki teljes jószándékkal megindult vissza az atyai ház felé, tehát lélekben atyjához tér; azonban a köd és sötétség miatt egyelőre nem tud ráakadni a bejáratra. Az Üdvözítő csakugyan beszél olyan juhairól, melyek még nincsenek az akolban; Szent Péter tud a vízözön áldozatairól, kik üdvözülnek [10]. Hogy a vágybeli egyháziság üdvözít, azt a hagyomány is határozottan és állandóan tanítja [11].

Ez a megfontolás elejét veszi annak a vádnak, hogy az egyedül üdvözítő Egyházról szóló dogma türelmetlen, zsarnok, szeretetlen tanítás. Ez a tétel ugyanis elvet mond ki, és nem konkrét helyzetekre alkalmazott gyakorlati megállapítást tesz. Megmondja, mi szükséges az üdvösséghez; de nem szól arról, ki üdvözül. S ép ezért nem mondja azt, hogy minden máshitű elkárhozik; hisz helyet enged annak a lehetőségnek, hogy a jóhiszemű pogány vagy eretnek vágyban és lélekben az Egyházhoz tartozik. Viszont azt sem mondja, hogy minden katolikus üdvözül. Ha ugyanis valaki tagja is a látható Egyháznak, lehet halálos bűn állapotában, és mint ilyen, holt tag. A tétel mindenesetre keményen hangzik és nem tűri meg az ellenkező tételt. De ez jellemzi az elveket és igazságokat általában: Az igazság nem tűr alkut és ellentételt. Ezért tételünk elítéli a vallási közömbösséget, illetőleg az elvi vallási türelmet (tolerantia dogmatica: «mindegy, ki milyen vallásban van, csak azt gyakorolja becsületesen»). Ez összeférhetetlen a jellemességgel, az Isten igazsága iránt tartozó hódolattal, a Krisztus megváltó tevékenysége iránti hálával és a vallás igazi javával; csak a szélső individualizmus talaján terem meg, s ott enyészettel fenyeget minden szilárd elvszerűséget a tudományban és minden igaz jellemességet az életben, és belső következetességgel istentagadásra és ezzel teljes vallástalanságba visz, ha már nem belőle fakad. Ha ugyanis valaki elismeri, hogy van személyes abszolút Isten, a föltétlen igazság és szentség teljes Valósága, aki szuverénül uralkodik a világon, akkor azt is be kell látnia, hogy az embernek nincs joga (ha szabad akaratánál fogva meg is maradt a képessége) válogatni Istennel szemben, az általa előírt utakat elkerülni és saját szeszélyeinek dűlőin bolyongani.

De ez az elvi határozottság és megnemalkuvás vallja a türelmet és szeretetet az egyes emberekkel szemben (tolerantia civilis, politica), és a felebaráti szeretetet kiterjeszti a máshitűekre is.

Hivatkozások:
[1] Denz 430; cf. 714 1647 1677.
[2] Mt 4,17 10,7 13,3 16,18 Jn 10,16 11,52.
[3] 1 Cor 10,17 12,11.27 Eph 4,11–16 5,15; cf. Act 9,31–2 15 16,1 20,29.
[4] Eph 4,4; cf. Didache 10, 5; Iustin. Dial. 63; Cyprian. Epist. 40, 5.
[5] Act 4,12.
[6] Jn 14,6; cf. 10,11.
[7] Mc 16,15–6; cf. Mt 10,14–5 28,19 Jn 3,18 Lc 10,10. Mt 18,17. Lc 10,16. Mt 23,13–39 10,15.
[8] 2 Jn 9–11; Tit 3,10 1 Cor 1,10 11,14–19 Gal 1,8 5,20 2 Pet 2,1; 1 Cor 5,5 1 Tim 1,20.
[9] Ignat. Phil 2–4 7; Tral 6 7; Iustin. Dial. 35; Iren. III 3, 3; Tertul. Praescr. 37; Cyprian. Unit. Ecl. 6 16 17; Epist. 52, 24; 76; Origen. in Jos. hom. 3, 5; August. Unit. Ecl. 19, 49; Civ. Dei XVIII 51; in Ps 98, 14; Sermo 359, 8 Bapt. I 10, 14; a skizmák ellen: Sermo 71, 22, 36 k.; Ep. Parm. II, 11, 25; III 4, 20 Lit. Petil. III 3, 4; Crescon. IV 26, 33; 33, 40. [10] Jn 10,16; cf. 11,52. 1 Pet 3,10.
[11] August. Epist. 43, 1; Bapt. IV 22, 29; Vera relig. 25, 47; Div. quaest. 83, 44. Az Egyház ismételten elítélte a janzenisták rigorizmusát: Denz 1295 kk. 1379 kk. 1397 kk.; cf. 1647 1677.

(Forrás: Schütz Antal, "Dogmatika", Szent István Társulat, 1937.)

Kapcsolódó cikkeink:
- Az Egyház dogmája a papi cölibátusról
- A szűzi állapot kiválóbb a házas állapotnál