Rod Dreher amerikai gondolkodó, újságíró, Benedict Option (benedeki választás) című könyvének alapgondolata dióhéjban az, hogy a Nyugati Civilizáció menthetetlen, túl van a megjavítható állapoton, és az igazhitű (ortodox) keresztényeknek, mind a katolikus, a keleti, és protestáns felekezetekből, ideje kivonulni a társadalomból az igaz hit megélése céljából ahelyett, hogy a civilizációt próbálnánk megmenteni.

A Benedict Option Nursiai Szent Benedek, a nyugati szerzetesség atyjának példájából és regulájából merít, de elsősorban nem szerzetességre hív és nem a cölibátusban élésre buzdít. Dreher azon gondolkodik, hogy családdal és kisközösségekkel, hogyan lehet kivonulni a világból a keresztény hit autentikus megélésének céljából. Alaptézise az, hogy mindaddig, amíg a világhoz kötődünk, akár csak a világ (a Nyugati Civilizáció) megmentése érdekében, addig ez nem lehetséges. Tehát Dreher nem a büfékeresztényeket akarja megszólítani, hanem a társadalom megmentésén dolgozó komoly keresztényeket, és a saját családjuk és kisközösségük előtérbehelyezésére hívja fel őket, valamint a hit radikális gyakorlására böjttel, imával és tanulással.

Dreher szerint az igazhitű keresztények ezidáig rossz stratégiával álltak neki az életnek, mert a céljuk a Nyugat megmentése volt. A Benedict Option értelmében a Nyugat egyrészt menthetetlen, másrészt a keresztényeknek nem volt elég hitbéli tartalékuk, hogy megszenteljék a világot. Ezekből adódik a stratégiai visszavonulás szükségessége, melyben megerősödve aztán a keresztények akár vissza is térhetnek, hogy jobbá tegyék a világot - de előtte le kell mondaniuk róla.

Rod Dreher hátteréről tudni érdemes, hogy katolikusból keleti-ortodox hitre tért az általa még katolikusként és oknyomozó újságíróként kutatott pedofilbotrányok miatt. Benedict Option művét igyekszik függetleníteni a doktrinális kérdésektől, és azt minden kereszténynek ajánlja, akiknek a hite a kereszténység első évezredében gyökerezik.

Találó gondolatok

Az interneten meghallgatható előadásai alapján a következő gondolatokat emelném még ki a Benedict Option kapcsán.

A Benedict Optiont nem csak vádolják azzal, hogy “allarmista” (pánik hangulatot kelt), hanem vállaltan az is. Hogy ez baj-e, az attól függ. Ahogy Henry Kissinger mondta: “az, hogy paranoiás vagyok, nem jelenti azt, hogy nincs rá okom”. Központi kérdés tehát, hogy Dreher diagnózisa igaz-e, miszerint a Nyugati Civilizáció visszafordíthatatlanul és radikálisan hanyatlik.

Dreher a problémát „folyékony modernitásként” (liquid modernity) azonosítja. A „folyékonyság” a megfoghatatlanságot és a beszivárgást akarja érzékeltetni, mely a modernitás új szakaszát jellemzi. Korábban lehetett együtt élni a modernitással, ma már nem lehet: az élet minden területére kiható rohamos változás gyökértelenné teszi az embereket.

Dreher a korábbi korok emberéletét egy zarándoklathoz hasonlítja. Ellenben a mai ember átlagos életútját „turizmusnak” nevezi, abban az értelemben, hogy nincs más célja, mint az unalom elkerülése.

Mivel a summum bonum  (a legfőbb jó) társadalmi szinten a kellemetlenségek elkerülése lett – folytatja a diagnózist a szerző -, ezért elvesztettük a közösen gondolkodás képességét. A közösen gondolkodáshoz kell valami közös és egy kis gondolkodás, de korunk emberének csak érzései vannak, érzésekkel pedig nem lehet se vitatkozni, se rájuk közös célokat építeni.

Rod Dreher szerint korunk diagnózisa a hanyatló Római Birodalom diagnózisa, és ennek analógiájára írja elő a receptet:

Ne a Birodalmat akard megmenteni, hanem hozz létre hívő kisközösségeket az elkövetkező sötét időkre.

Korunk átlagos kereszténységét a szerző moralista és terápiás deizmusként (MTD) írja le, melynek semmi köze a történeti kereszténységhez.

Az MTD hívők tipikusan felismerhetők arról, hogy szerintük Isten csak azt akarja, hogy jók legyünk, aki jó, a mennybe megy, és Hitlert leszámítva, mindenki jó. Az MTD elterjedtségéről nem a fiatalok tehetnek, hanem inkább a szüleik és a nagyszüleik, ám ez mit sem változtat azon, hogy például a katolikus iskolák futószalagon gyártják a fiatal felnőtteket, akik nem tudják a hitüket, azt sem tudják, hogy nem tudják, és azt sem tudják, hogy ez miért baj, hogy nem tudják.

Ez ellenvetésre, hogy a Benedict Option egy „erőd egyházat” népszerűsít, miközben - Ferenc pápa szavaival - az egyháznak ma tábori kórházzá kell válnia a csatatér közelségében, a szerző emlékeztet rá, hogy a Benedict Option csak egy stratégiai kivonulást szorgalmaz, aminek célja keresztények felépülése, hogy aztán visszatérhessenek embertársaik szolgálatához a világba. Magáévá téve a tábori kórház analógiáját, leszögezi, hogy a tábori kórházban jelenleg a többség csak fájdalomcsillapítókkal rohangál a betegek között, akiknek műtétre volna szükségük. A stratégiai kivonulás célja, hogy több „orvost” tudjon küldeni az egyház a világba.

Rod Dreher nem titkolja, hogy lényegileg semmi új nincs a művében.

"A Benedict Option nem más, mint a hitelesen megélt kereszténység, ahogy azt évezredek óta az egyházban tették. Viszont ha nem adok neki egy új nevet, hanem csak egyszerűen kereszténységnek nevezem, akkor senkit nem érdekelt volna a mondanivalóm."

A Benedict Option kritikusai

James White amerikai református gondolkodó a könyv méltatása mellett felveti, mégpedig teljes joggal, hogy Rod Dreher mintha kihagyná a technológia fejlettségét a számításból, és magától értetődőnek veszi, hogy a keresztények nagyobb gond nélkül ki tudnak vonulni a társadalomból. Holott egy eljövendő hightech gender-diktatúra messze hatékonyabban tudja majd ellenőrizni a lakosságot, mint a 20. század diktatúrái.

James White, magát meg nem hazudtolva, hozzáteszi, hogy a másik dolog, ami hiányzik a Benedict Optionból az az evangélium, mely szerinte csak eszköz Rod Dreher számára, de nem cél.

Phil Lawler a Catholic Culture magazin szerkesztője és Rod Dreher személyes barátja azt állítja, hogy a Benedict Option nem elég radikális, abban az értelemben, hogy túl politikai, és egy ellentmondásra mutat rá.

Dreher ír a „Benedict Option politikájáról”. De a politika a lehetséges művészete, miközben maga ismeri el, hogy lehetetlenség a politikai megújulás. Miért keressünk politikai megújulást, ha lehetetlenség, amit keresünk? Van egy egységnyi zavarodottság a Benedict Option gondolatkörben, egy döntés meghozatalának elmulasztása a politikai és a vallásos küldetés között.

Lawler szerint nem kivonulni kell, hanem a plébániáinkat visszahódítani, viszont minden politikai szándéktól mentesen, a politikát teljesen alárendelve a vallási célnak.

Samuel Calciator találó meglátása, hogy az egyház fő baja nem a világ romlottsága, hanem az, hogy a romlottság az egyházban is ott van. Hogyan élhetnénk meg a katolikus hitet kisközösségben, ha közben az egyházat is áthatja a moralista terapeutikus deizmus? Samuel szerint a keresztényekre nem a benedeki választás vár, hanem Atanáz választása, aki az egyházban teret hódító eretnekség ellen állt egymaga.

A Benedict Option részletesebb megvalósíthatóságával kapcsolatos kérdésekre Rod Dreher maga jelenti ki, hogy gazdasági megoldásokon nem gondolkodott, és azt reméli, hogy a könyve által keltett közös gondolkodásban előállnak majd keresztény közgazdászok, akik kiegészítik az elméletét.

De ki lehet-e vonulni ökumenikusan egy hightech gender-diktatúrából?

Miután összefoglaltam a Benedict Option lényegét, kiemeltem néhány találó gondolatot és megszólaltattam a kritikusait is, végül megosztom a személyes észrevételeimet is.

Vitathatatlan teljesítménynek gondolom, hogy Rod Dreher a radikális kereszténység kérdését New York Times best sellerré tette, és nagyon értékelem őszinteségét azzal kapcsolatban, hogy nem akar semmi eredetit állítani, csak mintegy, újra felajánlani a keresztény életformát egy olyan világban, ami nem érti azt.

Legfőbb észrevételem a Benedict Option kapcsán az, hogy a kivonulni / nem kivonulni választás nem egy fekete-fehér kérdés, hanem a szükséges kivonulás mértéke egy skálán kell, hogy mozogjon, és a társadalom által a keresztényekre kényszerített gonoszság függvénye kell, hogy legyen. Számomra ez egy sok változós egyenletnek tűnik, miközben Rod Dreher konstansként kezeli azt a tényt, hogy a Nyugati Civilizáció a közeljövőben teljesen élhetetlenné válik a keresztények számára.

A 22-es csapdája szerű dilemma a következő. Ha a társadalmi gonoszság csak opcionális, vagyis el van nézve, hogy valaki nem vesz részt benne, akkor a kivonulás tulajdonképpen nem szükséges, vagy csak korlátozottan az. Például ma Magyarországon és az Egyesült Államokban is legális az abortusz, de nem kötelező. Ellenben ha az állam adófizetői pénzből támogatja a magzatölést, akkor ebből nem lehet kivonulni. Az abortuszok finanszírozása egy meglehetősen áttételes részvétel az társadalmi gonoszságban, de képzeljük el, hogy a jövőben egy chip beültetésével (pl. személyi igazolvány) lehet majd csak munkát vállalni vagy hivatalos ügyeket intézni. A chip nyomkövetéstől, lehallgatásig mindenre alkalmas lesz majd. És képzeljük el, hogy az állam az antidiszkrimináció jegyében adatot gyűjt majd arról is, hogy otthonodban a gyermekednek mit mondasz a homoszexualitásról vagy a genderideológiáról. Tételezzük fel továbbá, hogy a hightech gender-diktatúra nem elengedni szeretné a keresztény polgárait, hanem átnevelni, aminek elengedhetetlen része gyermekek kiemelése a családból, hogy az állam „értéksemleges” nevelésben részesíthesse őket. Egy-egy túlkapás szerű példát már láttunk hasonlóra, például Norvégiában.

Dreher prognózisát egy gender-diktatúráról, ha kiegészítjük a hightech elemmel, akkor egy a kommunizmusnál sokszorta átkosabb rendszer rajzolódik ki előttünk, amire nem megoldás a hitélet családra és kisközösségre való korlátozása. Illetve Szent Benedek példája korlátozott tanulságokkal bír csak ebben az összefüggésben.

Dreher szerint óhatatlanul haladunk előre az X tengelyen, ami szerintem egyben azt is jelenti, hogy lehetetlenné válik a megoldás, amit a problémára javasol. A jogi és hatósági eszközökkel kikényszerített részvétel a társadalmi gonoszságban kétségkívül része Rod Dreher víziójának, viszont éppen azért mert kényszerről van szó, kivonulni sem lehet belőle egy ponton túl.

Arra a kérdésre, hogy kell-e dolgoznunk a „Birodalom” megmentésért, a válasz számomra továbbra is igen. Meg kell óvnunk nem csak a családjainkat, hanem a plébániáinkat, az iskoláinkat, és minél több közösségünket és intézményünket, ám nem elsősorban politikai célból. Ha úgy tetszik, én párhuzamosan és folyamatosan képzelem el a kivonulást a társadalomból és a visszatérést a keresztény élettereink megvédésére akár politikai eszközökkel is.

Óhatatlanul hightech gender-diktatúrává alakul-e a Nyugati Civilizáció? Számomra ez is kérdéses, ugyanis a megkérdőjelezhetetlen erők ellenére, melyek ebbe az irányba hatnak, világosan látszik, hogy széles tömegek nem azonosulnak a genderideológia túlkapásaival. Ezek a tömegek nem keresztények Rod Dreher fogalmai szerint, nem vonulnának ki, sőt meglehet a moralista és terápiás deizmus (MTD) téves világnézete vezérli őket. Ők a hardcore gendernyomulásra ugyanúgy nem iratkoznak föl, mint az igazi kereszténységre sem. Ilyen tömegek választották meg Donald Trumpot is, és ilyen tömegek a biztosíték arra, hogy a kényszerű társadalmi gonoszság skálán nem fogjuk elérni a szükséges és a lehetséges kivonulás találkozási pontját, ami után már csak a nagyon kemény illegális kereszténység volna lehetséges.

Az ökumenikus összefogás a keresztény életterek és értékek védelmére jó stratégia. Erre való az ökumenizmus: a tevékeny összefogásra a világban található rossz erőkkel szemben (és nem a vallási igazságok felhígítására). Egymást segítve bizonyára többre mehetünk.

Ellenben a katolikusoknak a stratégiai kivonulási tervükben fel kell készülniük a katolikus tévtanítókra is. A moralista terapeutikus deizmus olykor katolikus papok és püspökök munkálkodása által nehezíti meg az igazhit megélésére törekvő családok és kisközösségek életét. Az igazhitű katolikusokra a világból való kivonulás benedeki választásán túl vár az atanázi választás is: harc az Egyházért.