Liturgikus visszaélések a német egyházban - interjú egy szakértővel
2018. december 17. írta: Katolikus Válasz

Liturgikus visszaélések a német egyházban - interjú egy szakértővel

fotolia_62985758_kelch_palla.jpgInterjút készített a német püspöki konferencia hivatalos híroldala, a katholisch.de, a Würzburgi Egyetem liturgiakutatójával, Martin Stuflesser-rel. Stuflesser három éven át interjúkon keresztül kutatta azt, hogy a németországi papok hol és hogyan térnek el az Egyház által kötelezően előírt rendtől az általuk celebrált szentmiséken. A kutató az eredményeit a napokban publikálta.

A kutatás eredményei szerint a németországi papoknak több mint a fele nem az előírásoknak megfelelően celebrálja a szentmiséket. Az előírásoktól való eltérést lényegében minden esetben a helyi közösségnek való tetszelgés vagy megfelelni vágyás motiválja.

Az eltérések leggyakrabban az előírt miseszöveg önkényes megváltoztatásában valósulnak meg. A papok olyan szövegrészeket írnak át, amik szerintük a közösség számára érthetetlenek. Átírják a szentmise bizonyos imáinak szövegét, olykor a teljes imát is egy saját maguk által választott szövegre cserélik le.

A változtatások egy másik típusa, hogy egyszerűen kihagyják a szentmiséken azokat az olvasmányokat, amelyeket túl bonyolultnak gondolnak, vagy amiket nem tartanak a közösség számára tetszetőseknek. Ez okból a leggyakrabban az ószövetségi olvasmányokat hagyják ki teljesen a misékből.

Sok németországi pap az "Őáltala, Ővele, és Őbenne..." imát úgy mondja el, hogy azt a közösség hangosan vele együtt imádkozza. Ezek a papok ezt a közösség kívánatos aktívabb részvételeként értékelik.

A kutató szerint annál "kreatívabbak" a papok a szentmise rendjének megváltoztatásában, minél inkább a résztvevő közösség "szórakoztatására" törekednek.

Stuflesser az eredményeit közlő publikációjában következetesen kerüli ezekre a változtatásokra a (liturgikus) "visszaélés" szót. Ahogy a katholisch.de-nek elmondta, egyfelől kutatóként nem tartja feladatának minősíteni a változtatásokat, másrészt a "visszaélés" szót túl erősnek tartja, miután a közbeszédben a szexuális molesztálásokra is a "visszaélés" szót használják.

A kérdésre, hogy a papok önkényes innovációval szemben miért nem lépnek fel a püspökök, a kutató azt válaszolta, nem tudja, hogy ezeket a hívek milyen gyakorisággal jelentik a püspököknek egyáltalán. Stuflesser emellett a változtatások nagy számát is lehetséges okként nevezte meg, szerinte ugyanis nehéz fellépni egy olyan helyzetben, amikor önkényes innovációkkal a papok több mint fele (vagyis a többségük) él.

Stuflesser a papi korosztályok között szignifikáns eltérést talált a liturgikus innovációk terén. Mint elmondta, a papok fiatalabb generációja gyakrabban utasítja el a változtatásokat a szentmise rendjében, és sokkal gyakoribbak az innovációk azok között a ma már idősebb papok között, akik papi szocializációja közvetlenül a II. Vatikáni Zsinat utáni évekre-évtizedekre esett.

Martin Stuflesser a liturgikus tudományok professzora a Würzburgi Egyetemen, emellett az egyetem katolikus teológia fakultánsának dékánja. Ő maga is papként szolgál a mainzi egyházmegyében, és tanácsadója a német püspöki konferencia liturgikus bizottságának.

Ahogy egy korábbi cikkünkben írtuk, egy a német püspöki konferencia megrendelésére készült 2015-ös felmérésből az derült ki, hogy a német papoknak kevesebb, mint a fele imádkozik csak a szentmisén kívül bármikor, és ugyanígy a papoknak csak kevesebb mint a fele jár gyónni egyáltalán.


(Forrás: katholisch.de)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csaba_carmarthen 2018.12.18. 00:45:21

„Kedves Imatársak és hívők!

Azt az utasítást kaptam, hogy ezt a közleményt megosszam veletek. Az az érzésem, hogy nagyon fontos.

Elérkezett az idő, hogy az emberek felismerjék, ami az Egyházon belül történik.

A Keresztes Imahadjárat minden tagjának és minden Római Katolikus hívőnek az egész világon

Nagyon fontos, hogy az Igazság Könyvének üzeneteit ott ahol csak tudjátok, ismertessétek meg a papokkal.
Közvetlenül egy nagy szakadás előtt állunk, mely a Katolikus Egyházon belül fog bekövetkezni.

Azok az emberek fogják megszentségteleníteni Jézus nevét, akik a Tanításait meghamisították és azzal próbálkoznak, hogy a hamis tant a többi Keresztény hívőre is rákényszerítsék. Azokért, akik megpróbálják Isten Tízparancsolatát megváltoztatni, kiegészíteni, vagy új értelmezést adni neki, és azokért, akik arra vezetik a lelkeket, hogy elfogadják a bűnt, imádkozni kell.

Kérlek, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat imáit, amilyen gyakran csak tudjátok, melyek nagy Ajándékokat ígérnek az Égből.
Próbáljátok megszokni az Élő Isten Pecsétjének Skapuláréját naponta viselni.

A papoknak szükségük van az imáitokra: KI. 23; KI. 38; KI 53; KI. 70…

Idézet Jézus üzenetéből: „Egyházam gerincét Felszentelt szolgáim alkotják.

Ebben az időben ők az első sorban vannak, hogy szembenézzenek a Sátán támadásának egy borzalmas rohamával.

Segítsetek Nekem, hogy vezetni tudjam őket az ösvényen, megmentvén maradék Egyházamat, mivel az a szakadás felé halad, melyet rövidesen a Hamis Próféta fog előidézni.

Gyűljetek össze és imádkozzatok Szent Szolgáim egyesítéséért, akikre szükség van, hogy erőben tartsák Egyházamat az elkövetkezendő napokban.” (2012. jul. 30)

masodikeljovetel.hu/kozlemeny

kritizator 2018.12.18. 16:49:45

ezeket a hívek milyen gyakorisággal jelentik a püspököknek egyáltalán

Próbálnának csak jelenteni, kapnanak a fejukre

kritizator 2018.12.18. 16:53:32

@csaba_carmarthen: Egyházam gerincét Felszentelt szolgáim alkotják.

Ez honnét van???

És melyik a Felszentelt szolgák melyik fele alkotja az "egyház gerincét" ? Amelyik imádkozik misén kívül és gyonni is szokott vagy a másik fele?

csaba_carmarthen 2018.12.18. 19:45:43

@kritizator:

Kaifas fopap volt-e vagy nem?
Bunos volt Jezus keresztrefesziteseben vagy nem?

Mit jelent az iras:

De ezt nem magától mondta, hanem mint főpap megjövendölte, hogy Jézus meghal a népért, s nemcsak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse.

Ettől a naptól eltökélt szándékuk volt, hogy megölik. Jn 11,51-53
?

Es mit jelentenek Jezus szavai, amelyeket Pilatusnak mond:

„Nem volna fölöttem hatalmad, ha onnan felülről nem kaptad volna. Ezért annak, aki a kezedre adott,

nagyobb a bűne.”Jn 19,11

kritizator 2018.12.19. 17:51:41

@csaba_carmarthen: jól megvalaszoltad

(gyakorlatilag mellébeszéltél)

csaba_carmarthen 2018.12.19. 23:47:38

@kritizator: nem beszeltem melle, mert ma pontosan ugyanerrol van szo.

Ahogy Krisztus keresztrefeszitese az Eḇeḏ-YHWH-enekekben meg lett jovendolve,

ugyanugy megvan Krisztus Misztikus Testenek,

az Egyhaznak keresztrefeszitese is:

KEK 677 Az Egyház az Ország dicsőségébe csak ezen utolsó Húsvéton át léphet be, melyben követi Urát halálában és föltámadásában. [644] Az Ország tehát nem az Egyház történelmi diadala által fog beteljesedni [645] állandóan növekvő fejlődés útján....
archiv.katolikus.hu/kek/kek00624.html#N113

NMihalY 2018.12.25. 21:41:31

@csaba_carmarthen:
„Azt az utasítást kaptam…” – kitől? Utasítást a megyéspüspököd vagy a szerzetes elöljáród, esetleg a pápa adhat. Ha nem ezektől származik, akkor az utasítás semmis.
„…fontos, hogy az Igazság Könyvének üzeneteit ott ahol csak tudjátok, ismertessétek meg a papokkal.” – az Igazság Könyve micsoda? Az igazságokat nekünk, katolikusoknak, a Szentírás tartalmazza, az egyházatyák és egyháztanítók magyarázzák. Ha az Igazság Könyve=Szentírás, miért használunk más szót rá? Ha pedig nem, akkor az egész fenti iratod hiteltelen.

csaba_carmarthen 2019.01.06. 00:15:12

Ne félj, te kedvelt férfiú, béke veled! Légy erős, és légy bátor!” Amikor így beszélt hozzám, újra erőre kaptam és szólni tudtam hozzá: „Beszélj, Uram, mert erőt adsz nekem!” 20 Ekkor megkérdezte: „Tudod már, miért jöttem el hozzád?

@NMihalY:

20 Nézd, most tudtodra adom, mi van megírva

az igazság könyvében.

(Dán10,20 szentiras.hu/SZIT/D%C3%A1n10)

...Te meg, Dániel, zárd el ezeket a szavakat, pecsételd le a könyvet a végső időkig. Sokan eltévelyednek, és a gonoszság növekedni fog.” Ekkor én, Dániel, azt láttam, hogy két más valaki is áll ott: az egyik a folyó innenső partján, a másik pedig a folyó túlsó partján. Akkor megszólítottam azt a gyolcsruhába öltözött férfiút, aki a folyóvíz fölött állt: „Mikor lesz vége ennek a sok csodálatos dolognak?” Erre a gyolcsruhába öltözött férfi, aki a folyóvíz fölött állt, jobbját és balját az égre emelte. S hallottam, amint megesküdött az Örökkévalóra: „Egy idő, két idő és egy fél idő múlva ez mind beteljesedik, akkor, amikor az az erő, amely a szent népet szétszórta, nem lesz többé.” 8Hallottam ugyan a szót, de nem értettem, azért újra megkérdeztem: „Uram, hogy állunk ezekkel a végső dolgokkal?” Így válaszolt: „Eredj, Dániel, mert

el vannak zárva, és le vannak pecsételve ezek a szavak a végső időkig.

10Sokat kiválasztanak, megtisztítanak és próbára tesznek, ám a gonoszok tovább folytatják gonoszságukat. A gonoszok közül senki se jut el a belátásra, de az értő szívűek meg fogják érteni.

Attól az időtől kezdve, amint megszűnik a mindennapi áldozat, és felállítják a vészt hozó undokságot, ezerkétszázkilencven nap lesz. Boldog, aki bízni tud, és megéri az ezerháromszázharmincötödik napot.
Dán12,4 sk szentiras.hu/SZIT/D%C3%A1n12

Az Igazság Könyve Dániel prófétának volt megjövendölve, hogy Isten gyermekei ne feledjék el soha az Igazságot, amikor a hazugságokban fuldokolnak, amelyek fel fogják falni földi Egyházamat.

Fogadjátok el az Egyházam által lefektetett Igazságot.

Ne fogadjátok el az új törvényeket, amelyeket az Én Szent Nevemben akarnak majd rátok kényszeríteni, s amelyek Szentségtöréssel érnek fel.

masodikeljovetel.hu/az-egyhazi-szabadkomuvesseg-most-erte-el-hatalom-legmagasabb-szintjet-foldi-legszentebb-egyhazamban

Ezek az Én értékes lelkeim veszélynek vannak kitéve, mert sokan közülük nem fogják felismerni azt a módot, ahogyan hitüket arra fogják felhasználni, hogy az új, rövidesen életbe lépő liturgiát támogassák, mely nem Engem, Jézus Krisztust, az Emberfiát fog tisztelni.

Sokan helytelenül azt fogják feltételezni, hogy az új liturgia és az új mise – noha sokat változott – nem okozhat bajt. Oly sokan fogják csendben megkérdőjelezni a tartalmak bizonyos részeit, akárcsak a formáját, és furcsának fogják találni.

Ugyanakkor csak nagyon kevesen fogják kifogásolni azokat, mivel azt fogják hinni, hogy ezekre az Egyház adta az áldását, és ezért nem lehetnek rosszak.

Amit ők nem értenek, hogy Szent Szavamat nem szabad megváltoztatni, vagy úgy alkalmazni, hogy az valami mássá váljon.

Egyházam tévedhetetlen, de ha Egyházam bármelyik úgynevezett szolgája vagy vezetője kiforgatná Isten Szavát, vagy átírná a Szent Eukarisztia jelentését, akkor ők Istent káromolnák.

Ez emberek megtagadtak és keresztrefeszítettek Engem, amikor ők, beleértve Isten Templomainak vezetőit is, elutasították az Igazságot.

Ha bárki – nem számít, hogy milyen magas beosztásban van köztetek – megtagadja az Igazságot, az eretnekség bűnével vétkezik, és nem Tőlem jön.

Mégis ők azt szeretnék elhitetni veletek, hogy az Igazság egy hazugság. Ők mindazt tagadni fogják, amit nektek tanítottam, hogy egy teljes Keresztény életet élhessetek.

Le fognak köpni Engem és egy olyan úton fognak vezetni benneteket, amelyről azt fogják mondani, hogy Hozzám vezet, de ez nem úgy lesz.

Ezek a megjövendölt dolgok hamarosan meg fognak történni. Legyetek készen. Amikor látjátok a jeleket, akkor tudjátok, hogy ezek a próféciák csak Istentől származhatnak.

masodikeljovetel.hu/szent-szavamat-nem-szabad-megvaltoztatni-vagy-ugy-alkalmazni-hogy-az-valami-massa-valjon
süti beállítások módosítása