Rövid cikksorozatunkban azt járjuk körül, miért téves a keleti katolikus egyházak házas papjaira hivatkozva érvelni a nős férfiak ("viri probati") pappá szentelése mellett a latin egyházban; hogyan terjedt el a cölibátus nélkül élő házas papság legitimitásának hamis mítosza; és hogyan erősítette tovább ezt a mítoszt Ferenc pápasága az elmúlt néhány évben.
[Ez a cikksorozat Veszprémi Csaba szerkesztőnk munkája. A sorozat első része IDE KATTINTVA olvasható.]
Ahogy az első cikkünkben anglikán példán láttuk, a XX. és XXI. századi pápák következetes gyakorlata a katolikus egyházba megtérő keresztény közösségekkel szemben az volt, hogy engedélyezték a közösség házas papjainak, hogy házas életállapotban is papként szolgálhassák tovább az Egyházat, ugyanakkor a már megtért közösségben házas férfit csakis rendkívüli esetben, egyedi kérelemmel szentelhettek pappá.
Vajon az Egyházba megtért keleti katolikus közösségekkel szemben is ez volt az eredeti gyakorlat? Ahogy említettük, e téren a keleti közösségek befogadásának pontos feltételei egyelőre homályosak a számunkra (olvasóink esetleges segítségét előre is hálásan köszönjük). Mint azonban látni fogjuk, a keleti közösségek bizonyosan nem kaptak általános engedélyt Rómától házas férfiak pappá szentelésére, és a mai gyakorlat ebben meglehetősen újkeletű.
A katolikus egyházon belül ma 23 keleti részegyház működik, Rómával egységben, a pápa fősége alatt. Ezek katolikus egyházon belüli működése e táblázatban megadott dátumokkal vette kezdetét. A megtért anglikán közösség személyi ordinariátusaival szemben a keleti katolikus egyházak meghatározott (hagyományos) területekhez kötődve kerültek egységbe a római egyházzal.
A huszonhárom részegyház közül az etióp, a szír-malankár, a szír-malabár, és a kopt katolikus egyház papjai elfogadták és a mai napig gyakorolják a római katolikus egyház kötelező papi cölibátus gyakorlatát. A többi keleti egyház a korábbi gyakorlatát tartotta meg: házas férfiakat is pappá szentelnek, akiknek a felszenteléssel nem kell lemondaniuk a házaséletről, a megözvegyülésükkel azonban nem házasodhatnak újra, püspökök pedig házas férfiak nem lehetnek.
Már a XIX. században - elsősorban hívek migrációja miatt - felmerült keleti katolikus egyházakban az igény, hogy terjeszkedni szeretnének, új területeken alapítva egyházközösségeket. Visszakövethető, hogy ebben e közösségek, épp a cölibátus gyakorlatuk miatt, konfliktusba kerültek Rómával.
Nyugat-Európában a párizsi érsek, François-Marie-Benjamin Richard bíboros (akinek folyik a boldoggá avatási eljárása) hivatalos kérdéssel fordult a Szentszékhez, állásfoglalást kérve abban, megengedett-e az, hogy házas keleti papok a hagyományos területükön kívül végezzenek szolgálatot. Kérdésére a Hitterjesztési Kongregáció (mai nevén: Népek Evangelizációjának Kongregációja) adott választ 1890. május 12-én, kijelentve, hogy ez nem lehetséges, mivel a cölibátusgyakorlatuk ellentétben áll a római egyházéval, és az új terület hívei között a házas, családos papok jelenléte botránykeltő lenne.
A Hitterjesztési Kongregáció az érseknek adott iránymutatását 1897. május 1-jén már az Egyesült Államokra kiterjesztve tette kötelezővé. A Kongregáció a rendelkezéseket az 1929. március 1-jén kiadott "Cum data fuerit" dekrétumában célzottan az amerikai rutén görögkatolikus közösségekre alkalmazva rögzítette ismét. A rendelkezéseket tíz évvel később, 1939-ben, a Kongregáció újból megerősítette.
E rendelkezések szerint a keleti katolikus egyházak az eredetileg csatlakozott, hagyományos területeiken kívül nemcsak nem szentelhetnek pappá házas férfiakat, de házas papok egyáltalán nem végezhetnek szolgálatot. A házas papok tilalmára válaszul a mindössze néhány évvel a "Cum data fuerit" kiadása előtt alakult pennsylvaniai rutén görögkatolikus ordinariátusok hívei közül becslések szerint mintegy kétszázezren tértek vissza az ortodox egyházba (összehasonlításul: a rutén görögkatolikus egyháznak ma összesen alig több, mint 400 000 tagja van a világon).
A Szentszék ennek ellenére is kitartott a tilalom helyessége mellett. Róma 1929-30-ban a "Cum data fuerit" előírásait valamennyi keleti katolikus egyház számára kötelezővé tette minden olyan nem hagyományos területen (teljes Észak-Amerikában, Dél-Amerikában, és Ausztráliában), amelyen valamely keleti katolikus egyház a pápától területi ordinariátus megalapítására kért és kapott engedélyt.
A tilalom még az 1970-es és '80-as években is fennállt, amikor észak-amerikai keleti katolikus püspökök megpróbáltak házas férfiakat a távoli, hagyományos területeken pappá szenteltetni, és a saját területükön titokban szolgálatba állítani. Az olyan esetekben, ahol erről a Szentszék értesült, a felszentelt házas férfiakat felfüggesztették a papi szolgálat alól.
Az 1990-es évek közepére ukrán görögkatolikus püspökök kezdtek el házas férfiakat pappá szentelni Kanadában, tudatosan megszegve a közel száz éve fennálló általános tiltást. Ekkor azonban felfüggesztő határozatok már nem érkeztek válaszul Rómából. A '90-es évek végén az Egyesült Államokban csupán néhány esetben, de szintén megtörtént házas férfiak görögkatolikus papokká szentelése, amelyeket a Szentszék ugyanúgy nem szankcionált.
A keleti katolikus egyházak hagyományos területein (pl. Magyarországon) kívül a házas papok szolgálata egészen Ferenc pápaságáig ritka és lázadó kivétel maradt. Ferenc pápa azonban történelmi fordulatot hajtott végre: 2014. június 14-én a keleti katolikus egyházakkal szemben addig fennállt minden tilalmat, amelyek számukra a házas férfiak felszentelését és papi szolgálatát akadályozták, az egész világra kiterjedően eltörölt. Ez a drasztikus lazítás a keleti katolikus egyházak cölibátusgyakorlatában tehát mindössze öt éves múltra tekint vissza.
A Szentatya feloldó rendelkezése 2014 őszén jelent meg a Szentszék hivatalos közlönyében, az Acta Apostolicae Sedisben. A megjelenésekor a világ katolikus médiumai kiterjedten foglalkoztak a hírrel (három példát, amelyeket forrásokként is használtunk, láss ITT, ITT, és ITT). A pápai rendelkezésnek a történelmi jelentősége és a magyar görögkatolikus egyház érintettsége ellenére a magyar egyházi híroldalakon nem találtuk nyomát.
Folytatni fogjuk...
Kapcsolódó cikkeink:
- XI. Piusz pápa a papi nőtlenségről
- Gerhard Müller bíboros a nős papságról
- Sarah bíboros: A nős férfiak pappá szentelése "szakítás az apostoli hagyománnyal"
- Teológus pap válaszol a cölibátussal kapcsolatos kritikákra
Intersziti 2019.12.09. 11:43:00
Ha tehát összerakjuk a dömpingszerűen gyorstalpalt világi áldoztatókat, akik már alanyi jogon áldoztatnak, a vasárnapi misepótló igeliturgiákat, az egyházi rend szentsége és az eucharisztia közötti összefüggés teljes elhomályosulását, az egyház alkotmányos (ekkléziológiai) rendjének kifordulását valamint a lekoccolt kétszázezer görögkatolikust, elmondhatjuk, hogy milyen karakán srácok vagyunk, hogy csakazértse. Hiszen ugye az apostoli hagyomány. Az meg, hogy konkrétan mit írt le ezzel kapcsolatban az Apostol, az kit érdekel, azt már a józan ész világa lenne belátni, azt meg nem használjuk. (Igen, egyébként olvastam mind Stickler, mind Jáki Szaniszló munkáját).
Amióta Ferenc pápa a nagycsütörtöki liturgiát globálszoci pártpropagandára használta, amikor csak tehetem, ortodox Szent Liturgiára járok. Huszonöt évvel írásban és szóban álltam ki a cölibátusért. Azonban ott, a liturgán már egyáltalán nem érdekel, hogy van-e a papnak felesége, vagy nincs. Az érdekel, ahogyan és akikkel a pap a feladatát elvégzi. Az egyébként magától értetődően ad orientem végzett liturgián a pap (és csakis ő) áldoztat, a diakónus a vásznat tartja a kehely alatt, a fiúk ministrálnak, a lányok énekelnek, és fel sem merül, hogy máshogy lenne jó. És mindez nem csak néhány tradicionális egyházközségben, hanem alapértelmezésben. Római szemmel elképzelhetetlen álomkategória.
Ha annak, hogy ezt lássam a Pista bácsi vagy Kati néni által prezentált vasárnapi igeliturgia helyett, az az ára, hogy van törvényes felesége a papnak, kicsit sem érdekel, hogy van-e vagy nincs.
Intersziti 2019.12.09. 17:26:51
Remélhetőleg Róma mára kigyógyult ebből az attitűdből.
Otido · http://monarchista.blogspot.com/ 2019.12.10. 10:50:41
Intersziti 2019.12.10. 11:22:01
Onnan, hogy II. János Pál pápa 1990-ben aláírta és kihirdette a CCEO-t, a házas katolikus papi életforma törvényességének kétségbe vonása fel sem merülhet.
Jelen cikksorozatnak annyi a jelentősége, mint ha a jelenlegi közigazgatási bíróságokról szóló polémia közben valaki írna egy cikksorozatot a XVII. századi úriszékekről. Érdekes, de nagyon nem releváns.
Csabiq 2019.12.10. 15:27:33
Szent Péter házas ember volt, amikor Jézus az egyház fejének választotta.
Vannak törvények, amelyeket nem Istentől vannak, egyházi rendeletek. Ezek a rendeletek láthatóan problémát okoznak a katolikus egyházban, így fordulhat elő, hogy már görögkatolikus papok is átjárnak besegíteni a római katolikusoknak, mert ugye Isten igéjét valakinek hirdetni kell.
Valahol valami nem stimmel.