Az Egyház katekizmusai a halálbüntetésről
2020. szeptember 07. írta: Katolikus Válasz

Az Egyház katekizmusai a halálbüntetésről

Az alábbiakban kommentár nélkül idézzük, amit a Katolikus Egyház Katekizmusának adott korokban aktuális kiadásai tanítottak a halálbüntetés intézményéről.

Az Egyház első katekizmusa "Római Katekizmus" (Catechismus Romanus) néven 1566-ban jelent meg, azzal a szándékkal, hogy az Egyház alapításától fogva érvényes tanításait hitvédő és közérthető módon összefoglalja.

A Katekizmust a II. Vatikáni Zsinaton (1962-1965) felmerült igények alapján jelentősen lerövidítették, továbbra is a közérthetőség szándékával, ugyanakkor a Római Katekizmusban foglaltak érvényességének fenntartásával. Az így átdolgozott katekizmus, immár "A Katolikus Egyház Katekizmusa" (rövidítve: KEK) címmel, 1992-ben jelent meg.

II. János Pál pápa kezdeményezésére a KEK 2267-es pontját a halálbüntetésről az 1997-es kiadás már átírt formában tartalmazta.

2018-ban a halálbüntetésről szóló 2267-es pontot Ferenc pápa ismét átíratta.

Kapcsolódó cikkeink:
Az Egyház tanítóhivatalának megnyilatkozásai a halálbüntetésről
Katolikusok érvei a halálbüntetés mellett
Ferenc pápa átírta a Katolikus Egyház Katekizmusát
Új szál az "Amoris Laetitia" válságban: Ferenc pápa a halálbüntetésről téved
- Cikkeink az Egyháznak a halálbüntetéshez fűződő viszonyáról

A képen: Giovanni Battista Bugatti, a Pápai Állam leghosszabb ideig (1796-1864) szolgált hóhérjának bárdja a római Kriminológiai Múzeumban.

titta.jpg

***

Az Egyház katekizmusának tanítása a halálbüntetésről, 1566-1992:

"A törvényes emberölés egy másik fajtája a világi hatóságokra tartozik, akikre élet és halál feletti hatalom bízatott, a bűnös megbüntetésének és az ártatlan megvédésének törvényes és bírói gyakorlásán keresztül. E hatalom igazságos használata, mely távol esik a gyilkosság bűntettétől, a kimagasló engedelmesség cselekedete e parancsolat iránt, mely a gyilkosságot tiltja. A parancsolat végső célja az emberi élet megőrzése és védelme. Mármost a világi hatóság által kiszabott büntetések, a bűncselekmények törvényes megtorlóiként, természetes módon e végcélra irányulnak, mivel az életet védelmezik a bántalmazás és erőszak elfojtásával[.]"

- Catechismus Romanus, Capitulum VI, 4.

Az Egyház katekizmusának tanítása a halálbüntetésről, 1992-1997:

"Az Egyház hagyományos tanítása szilárdan megalapozottnak ismeri el a törvényes hatalom jogát és kötelességét arra, hogy a gonosztevőket a büntetések olyan formáival sújtsa, amelyek arányban állnak a bűntett súlyosságával, kivételesen súlyos esetekben nem kizárva a halálbüntetést sem. [...] Ha a vérontás nélküli eszközök elegendők az emberi élet megvédésére a támadóval szemben, valamint a közrend és a személyek biztonságának megőrzésére, a hatalom ezekre az eszközökre korlátozódjék[.]"

- A Katolikus Egyház Katekizmusa, 1992-es kiadás, 2267. pont

Az Egyház katekizmusának tanítása a halálbüntetésről, 1997-2018:

"Az Egyház hagyományos tanítása - a tettes kilétének és felelősségének teljes bizonyítását föltételezve - nem zárja ki a halálbüntetéshez folyamodást olyan esetekben, amikor ez az egyetlen járható út az emberek életének hatékony megvédésére a jogtalan támadóval szemben. Ha pedig a vérontás nélküli eszközök elegendők a támadó elleni védekezésre és a személyek biztonságának megőrzésére, a hatalom ezekre az eszközökre korlátozódjék[.]"

- A Katolikus Egyház Katekizmusa, 1997-es kiadás, 2267. pont

Az Egyház katekizmusának tanítása a halálbüntetésről, 2018-től napjainkig:

"Hosszú ideig egyes bűncselekmények súlyosságára megfelelő válasznak és bár végső, de elfogadható eszköznek tekintették, hogy a törvényes hatóság, szabályos eljárást követően, a közjó védelme érdekében halálbüntetéshez folyamodjon. Ma [azonban] az Egyház az evangélium fényénél tanítja, hogy a halálbüntetés megengedhetetlen, mert vét a személy sérthetetlensége és méltósága ellen, és eltökélten küzd annak eltörléséért az egész világon[.]" 

- A Katolikus Egyház Katekizmusa, Szentszéki instrukció a 2018. utáni kiadásokhoz, 2267. pont

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Otido · http://monarchista.blogspot.com/ 2020.09.10. 09:30:47

A KEK nem babaruha és nem játék.
Én nem is értem...
Ez a folyamatos változás nem a stabiltás képet mutatja.

Zsolt Schmit 2020.10.10. 09:52:43

@Otido: Vért sír a szívem ... hogy történhet meg ekkora bün? -Ez az emberélet semmibevetele, Isten törvényeinek felhigitása ?! ... nem maradhat következmenyek nelkül.-Ha én irtam volna-e sorokat (mint teologus), nem mernék Isten elé jarulni ... imáim tudnám csak elszállnanak a semmibe meghallgatas nelkül.