Aquinói Szent Tamás és az Amoris Laetitia 8. fejezete - Első rész
Kolumbiai útja során, szeptember 10-én Cartagenában Ferenc pápa arról beszélt a helyi jezsuita rendtársai egy csoportjával tartott privát találkozón, hogy az Amoris Laetitia apostoli buzdítását ért kritikák “tiszteletreméltók” ugyan, “de tévesek”. A beszélgetés során mondta, hogy „az Amoris Laetitia…
Inkább maradjon el az Eucharisztikus Világkongresszus Magyarországon!
Egy katolikus pap válasza a magyar kasperizmusra
Az oldalunkon tegnap megjelent "A Kasper-javaslat szentségtörő gyakorlata Magyarországon" című cikket olvasva a magyar egyház egyik papja reflexiót küldött a Katolikus Válasz szerkesztőségének, azt nyilvános megjelentetésre ajánlva. A megjelenésben névtelenséget kért tőlünk, amelyet írásában meg is…
"Katolikusabb a pápánál"
Az Amoris Laetitia pápai buzdítás nyomán hithű katolikusok könnyen ellentétben találhatják magukat Ferenc pápa tanácsaival és megjegyzéseivel. Ezeket a hívőket, noha ők csak az Egyház örök érvényű tanításához ragaszkodnak, elkerülhetetlenül azzal fogják vádolni, hogy „magukat katolikusabbnak tartják…
"Az Úr sugalmazta!" - katolikusok protestáns csapdákban
Az alábbi írás a Church Militant vezetője, Michael Voris S.T.B. 2017. augusztus 2-ai "The Vortex" műsorának magyar fordítása alapján készült. Voris a monológjában az amerikai katolikus egyház állapotára reflektál. Ha a katolikus egyháznak az Egyesült Államokban ma van valami általános tulajdonsága,…