Leszavazta az amerikai püspöki kar "Ferenc pápa püspökét"
2017. november 15. írta: Katolikus Válasz

Leszavazta az amerikai püspöki kar "Ferenc pápa püspökét"

Az eredményt a katolikus és a világi sajtó is óriási meglepetésként és üzenetként értékelte

2017-11-14-cupich.jpgA várakozásokkal és egy több, mint harminc éves hagyománnyal is szembemenően az amerikai püspöki kar tagjai 96:82 arányban leszavazták a "Ferenc pápa püspökeként" aposztrofált Blase Cupich-ot (a képen balra), Chicago bíboros érsekét, egy a kar életvédő bizottságának vezetőjét kijelölni hivatott szavazásban. A püspöki konferencia helyette a másik jelöltnek, a kansasi érsek Joseph Naumann-nak (a képen jobbra) szavazott bizalmat abban, hogy az életvédő bizottságot vezesse.

A szavazásra a püspöki kar e héten Baltimore városában tartott 2017. évi őszi rendes találkozóján került sor. Az esemény jelentőségét mutatja, hogy azon még a szentszék államtitkára, Pietro Parolin is megjelent.

Az életvédő bizottságot az 1980-as évek közepétől mindig bíboros vezette. Azóta ez a mostani az első alkalom, hogy a szavazáson egy érsek kapott többségi támogatást egy bíborossal szemben.

Cupich bíborost több szempontból is Ferenc pápa személyes "kegyeltjeként" tartják számon. A korábbi püspök Cupich-ot a mostani Szentatya nevezte ki Chicago érsekének 2014. szeptemberében, majd 2016. novemberében őt bíborosi rangra is emelte. Ferenc pápa és a Pápai Életvédő Akadémia új irányvonalát, amiben az "életvédelem" fogalomkörét kiterjesztették olyan témákkal is, mint a környezetvédelem, a migráció, és a fegyverkontroll, a két jelölt közül Cupich képviselte a szavazáson. Vele szemben Naumann az "életvédelem" hagyományos harcosának számít, szerinte az abortuszok elleni küzdelem az életvédelemben elsődleges fontosságú kell, hogy legyen.

Amikor az Egyesült Államok legnagyobb abortusz-szolgáltatójáról, a Planned Parenthood-ról kiderült, hogy az anyák tudta és beleegyezése nélkül az abortált magzatok szerveivel kereskedik, jelentős profitra szert téve ezzel, az akkor még csak érsek Cupich válaszként egy saját publicisztikájában így fogalmazott: "Nem szabadna kevésbé szörnyűlködnünk azon emberek ezrei iránti közömbösség felett, akik naponta halnak meg megfelelő orvosi ellátás híján; akiket egy hibás bevándorlási rendszer és a rasszizmus megfoszt a jogaiktól; akik éhség, munkanélküliség, és szükség miatt szenvednek; akik a fegyverekkel teli lakónegyedekben folyó erőszak árát megfizetik; vagy akiket az állam végez ki az igazságosság nevében." (Az érsek által felsorolt témák mindegyike a baloldali és abortuszpárti Demokrata Párt kampánytémái.)

Joseph Naumann érsek ezzel szemben amellett érvelt, hogy "az olyan kérdések, amelyek belső rosszat foglalnak magukba - az emberi élet elleni közvetlen támadások, az abortusz, az eutanázia, az embrionális őssejtkutatás, vagy a közvetlen támadások a család intézménye ellen (például a házasság újradefiniálása, egyenlővé téve azt az azonos neműek élettársi kapcsolatával vagy az együttélésekkel) - morális elsőbbséget kell, hogy kapjanak. Jóllehet mindegyik kérdés fontos, mindegyik azonban nem egyformán fontos az erkölcsi megítélés szempontjából."

Cupich álláspontja az egykor rendkívüli befolyással bírt, 1996-ban elhunyt chicagoi bíboros érsek, Joseph Bernardinét követi. A "progresszívnek" tartott Bernardin külön könyvben érvelt amellett, hogy katolikusként az olyan témákat, mint az abortusz vagy az eutanázia elválaszthatatlanul és egyenrangúként kellene kezelni pl. a halálbüntetés, a háborúk, vagy a társadalmi igazságtalanság kérdéseivel. Bernardin ennek szemléltetéséhez Krisztus "varratlan köntösének" analógiáját használta: ahogy e köntöst nem darabolták szét, úgy az általa javasolt témákat sem szabadna "szétdarabolni" (angolul ez az ún. "seamless garment" elv).

Az Egyház tanítása ezzel szemben az, hogy míg az abortusz és eutanázia ártatlan emberi életek kioltását jelenti, és emiatt már a belső természetük szerint súlyosan bűnös cselekedetek, addig pl. a halálbüntetést vagy a háborút csak a körülmények és a szándék teszik bűnössé, és emiatt erkölcsi szempontból az előbbiekkel nem kezelhetők egy szinten. Míg Naumann érsek az Egyháznak ezt a tanítását követi, Bernardin, Cupich, és mint világossá vált, Ferenc pápa és az új Életvédő Akadémiája is inkább a "varratlan köntös" elv hívei.

Naumann az Egyház életvédelemmel kapcsolatos tanításának határozott képviselője. Egyike volt azon keveseknek az amerikai püspöki karból, akik kinyilvánították, hogy az abortuszokat támogató katolikus politikusoktól (akik előszeretettel kampányolnak is a hívek előtt a katolikusságukkal) meg kell tagadni az Oltáriszentség kiszolgáltatását. Az érseksége területén ez valóban meg is történt, a rendelkezése nyomán még Kansas állam katolikus kormányzójától is megtagadták a szentáldozást.

Naumann a 2016-os elnökségi kampányban felszólalt Hillary Clinton elnökhelyettes-jelöltje, a katolikusságával kampányoló Tim Kaine ellen is, aki a kampányban a szabad abortuszok mellett tette le a voksát. "Ha ismeri a biológiának ezeket az igazságait, mi alapján hiszi azt, hogy bárkinek is joga van felhatalmazást adnia egy magzatkorú emberi lény meggyilkolására?" - tette fel a kérdést Naumann, Kaine álláspontját vitatva.

Naumannal (és a hatályos egyházi kánonjoggal) szemben Cupich amellett foglalt állást, hogy a szentáldozásból az abortuszokat támogató politikusokat sem szabad kizárni. Ugyanígy, Cupich egyike volt azoknak az egyházi vezetőknek is, akik az újraházasodott elváltak áldoztathatóságát a leghangosabban támogatták.

A chicagoi bíboros érsek megtiltotta a papjainak azt is, hogy a "40 Nap az Életért" nemzetközi kezdeményezés keretén belül résztvegyenek a hívekkel abortuszklinikák elé szervezett közös imádságokon. Nem mellesleg indulása óta a "40 Nap az Életért" kampány összesen mintegy 13 000 gyermeket mentett meg az abortusztól azzal, hogy a kampány hatására az abortuszt kért anyák meggondolták magukat (a kampány idén először Magyarországon is megrendezésre került, a szervezők beszámolója szerint itthon 480 abortuszt kért anya döntött az akció hatására a gyermeke megtartása mellett).

Hasonló ellentét feszül a két jelölt között a homoszexualitás és családvédelem terén is. Naumann május 1-én közleményben tudatta a hívekkel, hogy megszakítja a kapcsolatot a cserkészlányok mozgalmával, miután egyértelművé vált, hogy a mozgalom a Planned Parenthood, a radikális feminizmus, és az LMBT-lobbimozgalom támogatója. Cupich mindeközben a disszidens LMBT-lobbista jezsuita pap James Martin személyes pártfogója és aktív segítője, akinek a legújabb, LMBT-témájú könyvét is örömmel ajánlotta a hívek figyelmébe, a jezsuita pap ellen tiltakozókat pedig nyilvánosan kigúnyolta.

A tényt, hogy a püspökök közötti szavazáson végülis a hit- és hagyományhű Naumann kapott bizalmat, és nem a Ferenc pápa által erőteljesen támogatott "progresszív" Cupich, a kommentátorok jelzésként értékelték arra, hogy Ferenc pápa egyházi agendája már az amerikai püspökök között sem népszerű.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása