A Kuzmányi István vezetése óta liberalizálódott Magyar Kurír sorozatban elhallgatta a magyar hívek elől Müller bíboros interjúit, amelyekben a volt prefektus többek között határozottan és egyértelműen kiállt mind a dubia legitimitása, mind az Egyház eddigi tanítása mellett az újraházasodott elváltak áldozásának lehetetlenségéről.

A sorozatos kihagyás után a Kurír mégis azonnal leközölte azt a világos manipulációt, amely szerint a bíboros "bizonyos feltételek mellett" (valójában értsd: azok mellett, amelyeket az Egyház eddig is megkövetelt és megadott) a szentségekhez engedés pártján áll.

Míg külföldön a hívek meghökkenéssel fogadták a Müller fordulatát sugalló (hamis) tudósításokat, hazánkban a Kurír tudatos szelekciója miatt a hír pusztán újabb megerősítésnek tűnt Müller már "megszokott", a kasperizmust legitimáló és "a dubiával szembenálló" álláspontja mellett.

A meghökkenést az alábbiakban most maga Müller bíboros tisztázza. Bízunk benne, hogy a Magyar Kurír a hiteles tájékoztatás (horribile dictu, a helyreigazítás) mellett dönt - az újabb elhallgatás, vagy a már megszokott gyakorlatuk, ti. a már megjelent cikkük csendes törlése helyett.

Segítségül hozzá a bíboros korábbi vonatkozó interjúi, amelyeket sajnálatos módon a magyar katolikus hívek számára egyedül a Katolikus Válasz tett elérhetővé:
- Müller bíboros: A hithű teológusokat nem szabadna megbüntetni
- Nagyinterjú a Hittani Kongregáció leváltott prefektusával: ELSŐ és MÁSODIK rész
- Müller bíboros egy bíborosi csoport felállítását javasolja, akik megválaszolnák a dubiát és a filiális korrekciót
- Müller bíboros: "Nem értem, miért nincs párbeszéd"
- Müller bíboros: "Hidakra van szükség, hogy megakadályozzuk az egyházszakadást."
- Halála előtt Meisner bíboros a pénteken elbocsájtott Müller bíborossal beszélgetett
- Müller bíboros az Amoris Laetitia vitához: "A bűnbánat, bűnvallás, és jóvátétel előfeltételei az Oltáriszentség vételének"
- Müller bíboros az Amoris Laetitiáról és más aktualitásokról
A fenti lista a bíboros azon legutóbbi megnyilatkozásairól, amelyekről a Katolikus Válasz tudósított, még így sem teljes. A teljes listánkért kattintsanak IDE.

A Katolikus Válasz katolikus hívek civil kezdeményezése, sajnálattal látva a magyar katolikus hírtudósítások elégtelenségét és visszásságait. Nem tudunk és nem is akarunk minden hírről és megnyilatkozásról tudósítást adni. A katolikus sajtó hírtudósításait nem reprodukáljuk, hanem kiegészítjük. Lásd erről bővebben: "Gyorstalpaló használati útmutató a Katolikus Válaszhoz".

Éppen ezért fontosnak tartjuk az olvasóinkat ismételten arra biztatni, hogy ne a Katolikus Válasz legyen az egyetlen hírforrásuk, hanem kövessék figyelemmel a magyar katolikus sajtót - mindenekelőtt épp a Magyar Kurírt. Akkor is ezt tesszük, ha fordítva Kuzmányi István főszerkesztő a Magyar Kurírban és az Új Emberben is igyekszik elriasztani mindenkit a Katolikus Válasz olvasásától.

***

A La Nuova Bussola Quotidiana olasz magazinnak adott interjújában Müller bíboros úgy fogalmazott: "a dubia hiteles és egyértelműen legitim". Az alábbiakban az olasz cikk magyar nyelvű fordítását közöljük, amely angol fordításban a LifeSiteNews oldalon jelent meg.

"Nem, semmilyen változás [nem történt], és a dubiának semmiféle lerombolása. A közbeavatkozásom célja csupán annyi volt, hogy kijelentsem, hogy az Amoris Laetitia egyik értelmezési módja folytonosságban áll Istennek a Bibliába foglalt szavával, a korábbi Tanítóhivatallal, valamint a nagyszerű Firenzei, Trienti, és II. Vatikáni Zsinatok Hagyományával."

A telefonon keresztül adott interjújában Gerhard Müller bíboros, a Hittani Kongregáció előző prefektusa azonnal elhatárolódott az újságfőcímek kiforgató értelmezésével, amik a szavait úgy állították be, mintha jóváhagyta volna "az újraházasodott elváltak" áldoztatását.

Az mostani eset elindítója az volt, hogy Müller bíboros egy bevezető esszét közölt Rocco Buttiglione új könyvéhez, ami a "Baráti válasz az Amoris Laetitia kritikusainak" (a könyv november 10-én, olasz nyelven jelenik csak meg). A Vatican Insider az esszéről úgy tudósított, mintha abban Müller bíboros lehetőséget ajánlott volna "az újraházasodott elváltak" szentségekhez járulásához. A Vatican Insider állításaira később, a beszélgetésünkben válaszolunk. Elöljáróban hozzá Müller bíboros elmagyarázta, hogy az "újraházasodott elváltak" kifejezés nem igazán helyes, mivel pontosabb lenne úgy hivatkozni rájuk, mint "legitim szentségi házasságban lévő megkereszteltek, akik more uxorio [férjként és feleségként] élnek egy olyan partnerrel, aki nem a legitim férjük vagy feleségük".

A szavait fordulatként értelmezők szerint Müller bíboros cáfolta a dubia bíborosok álláspontját. "Egyáltalán nem." - ismételte meg a Hittani Kongregáció előző prefektusa. "A dubia hiteles és egyértelműen legitim. Olyan választ adtam, amit egyetlen személy ellen sem szól. Az írásom világos ebben. Az [írásom] helyes értelmezése az, hogy az Amoris Laetitiát ortodox módon, a katolikus hagyománnyal egységben lehet és kell is értelmezni."

"Sajnos azonban egyesek mindig 'pártoskodó' nézetet vesznek fel, ami szerint a pápa mellett vagy ellen [lehet lenni], mintha az Egyház egy politikai párt lenne. A közbeavatkozásom nem folytatni kívánta a vitákat, hanem túljutni kívánt azokon, és teológiai oldalról beszélni ezekről a témákról. Nem arról szól, hogy mindenáron igazunk kell, hogy legyen, hanem arról, hogy tisztelnünk kell a kinyilatkoztatott Igazságot." - tette hozzá Müller.

"Azt szeretném, ha a reflexióim segítenének kilépni a szűklátókörűségből: a kérdés az Igazság, amit Jézus Krisztus mondott, és nem az, amit a pápa vagy a bíborosok [mondtak]." - mondta.

"Ami a pápát illeti, különbséget kell tennünk a tanítóhivatali dokumentumokban - amelyekben ő a hit tanítója - leírtak, és a véleményei, kommentárjai, és akár még szándékai között is, amelyeknek, miután magánmegnyilatkozások, nincs jelentősége az isteni és katolikus hitre nézve. Akárhogyis, a megítélés egyedüli kritériuma az, ami Jézus Krisztus mondott. Ne beszéljünk újraházasodott elváltakról, hanem Isten előtt legitim szentségi házasságról és érvénytelen házasságról. És az utóbbi esetben hogyan segíthetjük azokat a párokat, akik more uxorio élnek, Isten előtti érvényes házasság nélkül?"

Ezzel tehát érintjük a házasság felbonthatatlanságának kérdését. Nemrég azt állították, hogy arra a meggyőződésre jutott, hogy ebben lehetnek kivételek.

Müller bíboros: Nincsenek kivételek. Ez az elképzelés hamis. Világos teológiai magyarázatot adtam, ami nem hagyott teret a félreértéseknek. Békét szeretnénk vinni a helyzetbe, és nem pedig táplálni a szembenálló csoportok vitáját.

Ezért tehát világosnak kell lennünk, hogy amikor legitim szentségi házasságról beszélünk, nem lehetnek kivételek. A szentségek ex opere operato működnek. Ugyanígy nincsenek kivételek a keresztség érvényességében, vagy a kenyér átlényegülésében Krisztus Testévé.

De Buttiglione a tanulmányában számos olyan konkrét helyzetre hivatkozik, amelyekben csak bocsánatos bűnök vannak, és amelyek így feloldozhatók és amelyekben lehetséges szentségekhez járulni, miközben a második együttélést fenntartják.

Müller: A bevezetőmben nagyon világosan leírtam, hogy megbékélésre van szükség, ez pedig csak úgy lehetséges, ha előbb töredelmes bűnbánat és szilárd elhatározás történik arra, hogy többé nem követnek el bűnt. Egyesek, akik ezekkel a kérdésekkel foglalkoznak, nem értik, hogy a Bűnbánat Szentségéhez való járulás nem jelent automatikusan feloldozást. Vannak lényegi elemek, amelyek nélkül a megbékélés nem lehetséges. Ha nincs töredelmes bűnbánat, nem lehet feloldozást adni, és ha nincs feloldozás, ha valaki a halálos bűn állapotában marad, nem részesülhet szentáldozásban.

Ami Buttiglionét illeti, ő olyan helyzetekre utal, amelyekben a katolikus hit ismerete problémát jelent. Ilyen a tudatlan keresztényeké, akik meg vannak keresztelve, de nem hívők, akik talán azért kötöttek házasságot az Egyházban, hogy a nagymama kedvében járjanak, de valódi tudatosság nélkül. Ilyenkor problémává válik, ha sok év után visszatérnek a hithez, és azután megkérdőjelezik a házasságot. Sok ilyen eset van. XVI. Benedek is megvizsgálta ezt a kérdést. Mit lehet tenni ilyenkor? Ebben az értelemben együtt mondhatjuk a pápával, hogy megkülönböztetésre van szükség, ez azonban nem jelenti azt, hogy az illetőnek hozzáférést kell biztosítani a szentségekhez, a fent említett feltételek nélkül. A kérdés itt nem a szentségi házasság felbonthatatlansága, hanem számos olyan házasság érvényessége, amelyek valójában nem érvényesek.

Az esszéjében azonban olyan emberek esetére is utal, akik megtérnek vagy visszatérnek a hithez, miután már második együttélésre léptek, a szentségekre vonatkozóan pedig egy a belső fórumon hozott döntésről ír. Mit ért ezalatt?

Müller: Miközben Európában a helyzet világos, legalábbis teológiailag, több országban számos nehéz helyzetről kell ítélnünk. Latin-Amerikában például sok olyan házasság van, amit nem a kánoni forma szerint kötnek. Vannak párok, akik együttélésben vannak, de nem tudni, hogy van-e tényleges házassági beleegyezésük is. Nemrég Haitiben jártam, a helyzet pedig katasztrofális ott: mindenkit házastársnak hívnak. Együttélnek, de nincs közöttük formális házasság, sem egyházi, sem polgári. Amikor érettebbé kezdenek válni, elkezdenek templomba járni, és ott el kell döntened, hogy ki az igazi férj vagy feleség. Ebben pedig fontos, hogy az adott személy őszinte legyen, és nyíltan megmondja, hogy kinek adtak igazi házassági beleegyezést, mivel ez a beleegyezés hozza létre a házasságot, nem pedig a kánoni forma. Azonban minden esetben ahhoz, hogy valakit a szentségekhez engedjenek, a plébánosnak vagy püspöknek tisztáznia kell a helyzetet, a hívő szabad együttműködésével. Vannak viszont olyan helyzetek is, amelyeket elutasítanak.

Kifejtené még ezt jobban?

Müller: Vannak konkrét helyzetek, például egyházüldöző rezsimekben, ahol nem lehetséges kánoni módon házasságot kötni. Vegyük például Észak-Koreát: annak a kevés katolikusnak, aki ott él, továbbra is jogában áll házasságot kötni, a házasság pedig itt csakis beleegyezéssel lehetséges. Ha azonban idővel valami történik, és a két személy szétválik és új házasságot akar kötni, úgy minden a belső fórumon múlik, a beismerésük őszinteségén arról, hogy volt-e beleegyezés vagy sem, ezt pedig ki kell fejezniük a pap felé, vagy az új férj vagy feleség felé.

Itt van szerepe a lelkiismeretnek.

Müller: Igen, de csak ha a lelkiismeretet helyesen értjük, és nem pedig úgy, ahogy azt bizonyos újságírók magyarázzák, hogy az igazságot felhígítsák. Helyes lelkiismeretről beszélünk, senki sem mondhatja azt, hogy "Nem kell tiszteletben tartanom Isten törvényét." A lelkiismeret nem szabadít fel minket Isten törvénye alól, hanem útmutatást ad arra, hogy hogyan teljesítsük azt.

A Buttiglione könyvéhez írt bevezetőjében azonban ön elhagyni látszik a kazuisztikát, és úgy tűnik, hogy különösen azzal foglalkozik, hogy számos világos kritériumot adjon az Amoris Laetitia megértéséhez, annak érdekében, hogy elkerüljék, amit ön nyíltan "eretnek értelmezéseknek" nevez.

Müller: Pontosan. Sajnos vannak egyedi püspökök [lásd például itt - KV szerk.] és egész püspöki konferenciák is [legfrissebb összefoglalónkat erről lásd itt - KV szerk.], akik olyan értelmezéseket adnak, amik ellentmondanak a korábbi Tanítóhivatalnak, a szentségekhez engedve olyan személyeket, akik kitartanak a halálos bűn objektív állapotában. Ez azonban nem az Amoris Laetitia alkalmazásának kritériuma. Maga Ferenc pápa tomista apostoli buzdításról beszélt. Ezért tehát helyes azt Szent Tamás fényében olvasni, az Oltáriszentséghez engedés kérdésében pedig Szent Tamás világos dogmatikailag, miközben az egyének iránt lelkipásztori érzékenységet is mutat.