A címben feltett kérdést - "Miért nem eretnek a pápa?" -, mintegy öt évvel ezelőtt a katolikusok szinte 100%-a alig tudta volna értelmezni: "már hogy lenne eretnek a pápa?". XVI. Benedek vagy II. János Pál eretneksége hallatlan, kizárólag sedevacantista (üres szék) elméletet vallók által hangoztatott dolog volt. Így a kérdés, hogy a pápa eretnek-e, pontosabban, hogy miért nem eretnek, nem foglalkoztatta a katolikusok többségét. Magától értetődő volt, hogy a pápa nem az.

Ma is vannak sokan, akik azt gondolják - vagy legalábbis úgy nyilatkoznak - mintha a pápa eretnekségének kérdése továbbra is megmosolyognivaló volna; azonban ebben ők nincsenek összhangban többé a katolikusok túlnyomó többségének a gondolkodásával. Egy kritikus tömegen túl, a hívekben felmerülő kérdések figyelmen kívül hagyása nem a legjobb módszer a pápa védelmére. Ferenc pápa ugyanis, elődeihez képest többek között abban is újdonságot hozott, hogy az átlagos katolikusnak a pápához való hozzáállása, mely a tisztelettől a közönyig terjedő skálán volt leginkább mérhető, megváltozott, és a hívek hozzállása Ferenc pápa esetében egy sokkal szélesebb skálán jelentkezik, mely a 'Szentlélek élő szócsövétől' az 'eretnek-ellenpápa-antikrisztusig' terjed (és a politikai megítélésének dimenzióját szándékosan nem is tárgyalom). Akik erről a közhangulatról nem vesznek tudomást, buborékban élnek, vagy rosszabb esetben egy tudatos narratívával manipulálni próbálnak.

A szándék, ami ezt az írást vezérli az, hogy komolyan vegyük a jelen helyzetet, mely akárhogy is, de kialakult. A katolikus hívek jelentős részének - véleményem szerint - nem kőbevésett véleménye, hanem kérdései vannak Ferenc pápával kapcsolatban, melyeket egy atyáskodó "már hogy lenne eretnek a pápa?" fajta kijelentés nem tisztáz.

A Katolikus Válasz blog szerkesztősége a saját olvasói számára szeretné tisztázni azt, ahogy mi ezt a dolgot látjuk, árnyaltan, tisztelettel, és azzal a lelkülettel, mintha a Szentatya személyében mélyen hozzánk kötődő édesapánkról nyilatkoznánk, akinek tiszteletére a negyedik parancsolat is kötelez.

Miért nem eretnek Ferenc pápa?

Mindenek előtt fontos leszögezni a kánonjogi alapot, amiről ezt a kérdést minden katolikusnak meg kell közelítenie:

Vagyis Róma püspökét, a pápát, senki meg nem ítélheti, csak Isten, vagy egy következő pápa. Senkinek, így a híveknek sem szabad elvetniük a pápát a lelkiismeretükben, mert azzal a szakadás állapotába kerülnek.

Észben tartva, hogy a pápát senki nem ítélheti meg, a következő kérdés az, hogy mi is az eretnekség. Az eretnekség fogalmát (és a szakításét is), a 751. kánon írja le:

Tehát az eretnekség jelentése az, hogy egy katolikus, valamely isteni és katolikus hittel elfogadandó igazságot  tagad vagy nem hisz. Ilyen volna például a hiszekegy állításainak, vagy Mária istenszülőségének a tagadása, de ilyen például a házasság felbonthatatlanságának körmönfont kimagyarázása is - ahogy arra Müller bíboros, a Hittani Kongregáció akkori prefektusa rámutatott.

Azonban eretnekségeket tartani (akár erősen és kitartóan is), lehet egyszerű tévedés is, és a tévedés nem tesz valakit eretnekké tényleges, azaz formális értelemben. Az eretnekség beállásához kell a makacsság is, amit viszont formális értelemben nem állapíthat meg a katolikus hívő a lelkiismeretében, hanem azt megfelelő egyházi tekintéllyel lehet csak kijelenteni.

Egy pápa esetében ezt elsősorban egy következő pápa ítélheti meg, mint ahogy arra van is történeti precedens. Kánonjogászok szerint más forgatókönyv is elképzelhető arra az esetre, ha egy pápa eretnekségbe esik (makacsul tart tévtanítást), ugyanis az eretnek automatikusan kizárja magát az Egyházból és minden egyházi hivatalát és hatalmát elveszíti. Ebben az esetben a bíborosok testülete a pápa megítélése nélkül utólag megállapíthatja ezt a tényállást, és összeülhet a konklávé egy új pápa megválasztására.

Ilyen részletek azonban túlmutatnak ennek az írásnak a keretein, és csak elterelnék a figyelmet a központi kérdésről, miszerint Ferenc pápa nem eretnek formális értelemben, így katolikusok csak a szakadás terhe mellett vethetik el őt, mint az Egyház fejét. A Ferenc pápa tanításai és mulasztásai körül kialakult helyzet fonáksága mit sem enyhít annak az álláspontnak a tarthatatlanságán, hogy egyes katolikusok az Egyház iránti szeretetükből készek szakítani Ferenc pápával, ami által az Egyházzal is szakadásba kerülnek. Az Igazsághoz való hűség a katolikus hívek feladata a mai, történeti értelemben talán egyedülállóan nehéz helyzetben - mint ahogy minden helyzetben -, nem az ítélkezés.

A pápa megítélésétől tartózkodva, az igazsághoz való hűség jegyében mégis tudomásul kell venni, hogy Ferenc pápa tanítása elsősorban az újraházasodottak áldozásával kapcsolatban, ahogy az kibontakozott a megvezetett szinódusokon, az Amoris Laetitiában, és az azt követő értelmezési háborúban, melyben a pápa mulasztásai a tisztázásra (Dubia) és a visszaélések rendezésére, illetve határozott állásfoglalása tanítóhivatali szinten, kétségtelenül súlyos, az Egyházat megrázó tévedésnek tekinthető, mely nem maradhat kijavítatlan.

A tévedések ellenére Dr. John R. T. Lamont szakvéleménye szerint a pápa kánonjogi értelemben nem eretnek:

Ferenc pápa csak akkor lenne kánonjogi értelemben bűnös az eretnekség vétkében, ha makacsul ragaszkodna az eretnek állításaihoz, és ilyen makacsság csak legalább egy formális korrekcióra adott feleleteként valósulhat meg; az [a makacs ragaszkodás] nem létezik ilyen formális korrekció megvalósulása előtt.

Érdekes párhuzam húzódik Ferenc pápa fentebb kiemelt tévedése között – melyre hivatkozva a makacs tévtanítás vádját legmeggyőzőbben fel lehetne építeni –, és a Ferenc pápát eretneknek tekintők gondolkodása között. Mindnyájan azt feltételezik, hogy az egyén lelkiismerete helyettesítheti a nyilvános egyházi fórumokat az ítélkezésben. Ferenc pápa Amoris Laetitia buzdításának értelmében az egyén a felbonthatatlan szentségi házasságát bírósági vizsgálat nélkül is de facto érvénytelennek nyilváníthatja az új, házasságon kívüli kapcsolata javára, míg Ferenc pápa egyes kritikusai épp erre a tévtanításra hivatkozva Ferenc pápaságát tekintik de facto érvénytelennek szintén az Egyház megfelelő és nyilvános ítélete nélkül.

Kétségtelen, hogy amint páldául az ariánus tévtanítást a 4. században, úgy a szentségekkel és erkölcsteológiával kapcsolatos tévedéselet is, melyeket jelenleg az Egyház legfelsőbb szintjein erőltetnek, kiveti majd magából a szenthagyomány. Annak a napnak a dicsőségére azonban még várni kell.

Addig is a feladatunk az, hogy megmaradjunk a hitben, mert Jézus nem hagyja el jegyesét, az Egyházat. Csöppet sem hihetetlen, hogy a Gondviselés egy nagyszerű feloldást tartogat a jelen krízisre; jó eséllyel olyat, mely felé épp ebből a mélypontból rugaszkodunk majd el. Az is lehet, hogy a leépülés hosszadalmas lesz és még közel sem járunk a vége felé.

Akárhogy is, de vegyük észre: a hit jelenleg is világosan tündököl, sőt talán még világosabban, mint 5 éve, hiszen ma - hála a méltánytalan helyzetnek - többet beszélünk az alapvető igazságokról. Akinek füle van a hallásra, azok az Egyház tanítását ma erősebben hallják, mint korábban: azok, akik nem egy könnyű utat, hanem az igazségot keresik. A katolikus igazság változatlan formában elérhető és hirdetendő ma is a Katekizmus, a korábbi pápák és a zsinatok tanítása alapján, melyek eligazítják az őszinte keresőket, és megvilágítják számukra az igaz tanításhoz hozzátoldott inovációk ellentmondásosságát.

Szerdahelyi Miklós