Miért nem eretnek a pápa?
2018. március 01. írta: Szerdahelyi Miklós

Miért nem eretnek a pápa?

A címben feltett kérdést - "Miért nem eretnek a pápa?" -, mintegy öt évvel ezelőtt a katolikusok szinte 100%-a alig tudta volna értelmezni: "már hogy lenne eretnek a pápa?". XVI. Benedek vagy II. János Pál eretneksége hallatlan, kizárólag sedevacantista (üres szék) elméletet vallók által hangoztatott dolog volt. Így a kérdés, hogy a pápa eretnek-e, pontosabban, hogy miért nem eretnek, nem foglalkoztatta a katolikusok többségét. Magától értetődő volt, hogy a pápa nem az.

3_popes.jpg

Ma is vannak sokan, akik azt gondolják - vagy legalábbis úgy nyilatkoznak - mintha a pápa eretnekségének kérdése továbbra is megmosolyognivaló volna; azonban ebben ők nincsenek összhangban többé a katolikusok túlnyomó többségének a gondolkodásával. Egy kritikus tömegen túl, a hívekben felmerülő kérdések figyelmen kívül hagyása nem a legjobb módszer a pápa védelmére. Ferenc pápa ugyanis, elődeihez képest többek között abban is újdonságot hozott, hogy az átlagos katolikusnak a pápához való hozzáállása, mely a tisztelettől a közönyig terjedő skálán volt leginkább mérhető, megváltozott, és a hívek hozzállása Ferenc pápa esetében egy sokkal szélesebb skálán jelentkezik, mely a 'Szentlélek élő szócsövétől' az 'eretnek-ellenpápa-antikrisztusig' terjed (és a politikai megítélésének dimenzióját szándékosan nem is tárgyalom). Akik erről a közhangulatról nem vesznek tudomást, buborékban élnek, vagy rosszabb esetben egy tudatos narratívával manipulálni próbálnak.

A szándék, ami ezt az írást vezérli az, hogy komolyan vegyük a jelen helyzetet, mely akárhogy is, de kialakult. A katolikus hívek jelentős részének - véleményem szerint - nem kőbevésett véleménye, hanem kérdései vannak Ferenc pápával kapcsolatban, melyeket egy atyáskodó "már hogy lenne eretnek a pápa?" fajta kijelentés nem tisztáz.

A Katolikus Válasz blog szerkesztősége a saját olvasói számára szeretné tisztázni azt, ahogy mi ezt a dolgot látjuk, árnyaltan, tisztelettel, és azzal a lelkülettel, mintha a Szentatya személyében mélyen hozzánk kötődő édesapánkról nyilatkoznánk, akinek tiszteletére a negyedik parancsolat is kötelez.

Miért nem eretnek Ferenc pápa?


Mindenek előtt fontos leszögezni a kánonjogi alapot, amiről ezt a kérdést minden katolikusnak meg kell közelítenie:

Az illetékes bíróság
1404 kán. -- Az Elsô Szék fölött senki sem ítélkezhetik. (Egyházi Törvénykönyv)

Vagyis Róma püspökét, a pápát, senki meg nem ítélheti, csak Isten, vagy egy következő pápa. Senkinek, így a híveknek sem szabad elvetniük a pápát a lelkiismeretükben, mert azzal a szakadás állapotába kerülnek.

Észben tartva, hogy a pápát senki nem ítélheti meg, a következő kérdés az, hogy mi is az eretnekség. Az eretnekség fogalmát (és a szakításét is), a 751. kánon írja le:

751 kán. -- Az eretnekség valamely isteni és katolikus hittel elfogadandó igazságnak a keresztség felvétele után való makacs tagadása vagy a róla való makacs kételkedés; a hitehagyás a keresztény hit teljes elutasítása; a szakadás a pápának való alárendeltség vagy a neki alárendelt egyháztagokkal való közösség megtagadása. (Egyházi Törvénykönyv)

Tehát az eretnekség jelentése az, hogy egy katolikus, valamely isteni és katolikus hittel elfogadandó igazságot  tagad vagy nem hisz. Ilyen volna például a hiszekegy állításainak, vagy Mária istenszülőségének a tagadása, de ilyen például a házasság felbonthatatlanságának körmönfont kimagyarázása is - ahogy arra Müller bíboros, a Hittani Kongregáció akkori prefektusa rámutatott.

Azonban eretnekségeket tartani (akár erősen és kitartóan is), lehet egyszerű tévedés is, és a tévedés nem tesz valakit eretnekké tényleges, azaz formális értelemben. Az eretnekség beállásához kell a makacsság is, amit viszont formális értelemben nem állapíthat meg a katolikus hívő a lelkiismeretében, hanem azt megfelelő egyházi tekintéllyel lehet csak kijelenteni.

Egy pápa esetében ezt elsősorban egy következő pápa ítélheti meg, mint ahogy arra van is történeti precedens. Kánonjogászok szerint más forgatókönyv is elképzelhető arra az esetre, ha egy pápa eretnekségbe esik (makacsul tart tévtanítást), ugyanis az eretnek automatikusan kizárja magát az Egyházból és minden egyházi hivatalát és hatalmát elveszíti. Ebben az esetben a bíborosok testülete a pápa megítélése nélkül utólag megállapíthatja ezt a tényállást, és összeülhet a konklávé egy új pápa megválasztására.

Ilyen részletek azonban túlmutatnak ennek az írásnak a keretein, és csak elterelnék a figyelmet a központi kérdésről, miszerint Ferenc pápa nem eretnek formális értelemben, így katolikusok csak a szakadás terhe mellett vethetik el őt, mint az Egyház fejét. A Ferenc pápa tanításai és mulasztásai körül kialakult helyzet fonáksága mit sem enyhít annak az álláspontnak a tarthatatlanságán, hogy egyes katolikusok az Egyház iránti szeretetükből készek szakítani Ferenc pápával, ami által az Egyházzal is szakadásba kerülnek. Az Igazsághoz való hűség a katolikus hívek feladata a mai, történeti értelemben talán egyedülállóan nehéz helyzetben - mint ahogy minden helyzetben -, nem az ítélkezés.

A pápa megítélésétől tartózkodva, az igazsághoz való hűség jegyében mégis tudomásul kell venni, hogy Ferenc pápa tanítása elsősorban az újraházasodottak áldozásával kapcsolatban, ahogy az kibontakozott a megvezetett szinódusokon, az Amoris Laetitiában, és az azt követő értelmezési háborúban, melyben a pápa mulasztásai a tisztázásra (Dubia) és a visszaélések rendezésére, illetve határozott állásfoglalása tanítóhivatali szinten, kétségtelenül súlyos, az Egyházat megrázó tévedésnek tekinthető, mely nem maradhat kijavítatlan.

A tévedések ellenére Dr. John R. T. Lamont szakvéleménye szerint a pápa kánonjogi értelemben nem eretnek:

Ferenc pápa csak akkor lenne kánonjogi értelemben bűnös az eretnekség vétkében, ha makacsul ragaszkodna az eretnek állításaihoz, és ilyen makacsság csak legalább egy formális korrekcióra adott feleleteként valósulhat meg; az [a makacs ragaszkodás] nem létezik ilyen formális korrekció megvalósulása előtt.

Érdekes párhuzam húzódik Ferenc pápa fentebb kiemelt tévedése között – melyre hivatkozva a makacs tévtanítás vádját legmeggyőzőbben fel lehetne építeni –, és a Ferenc pápát eretneknek tekintők gondolkodása között. Mindnyájan azt feltételezik, hogy az egyén lelkiismerete helyettesítheti a nyilvános egyházi fórumokat az ítélkezésben. Ferenc pápa Amoris Laetitia buzdításának értelmében az egyén a felbonthatatlan szentségi házasságát bírósági vizsgálat nélkül is de facto érvénytelennek nyilváníthatja az új, házasságon kívüli kapcsolata javára, míg Ferenc pápa egyes kritikusai épp erre a tévtanításra hivatkozva Ferenc pápaságát tekintik de facto érvénytelennek szintén az Egyház megfelelő és nyilvános ítélete nélkül.

Kétségtelen, hogy amint páldául az ariánus tévtanítást a 4. században, úgy a szentségekkel és erkölcsteológiával kapcsolatos tévedéselet is, melyeket jelenleg az Egyház legfelsőbb szintjein erőltetnek, kiveti majd magából a szenthagyomány. Annak a napnak a dicsőségére azonban még várni kell.

Addig is a feladatunk az, hogy megmaradjunk a hitben, mert Jézus nem hagyja el jegyesét, az Egyházat. Csöppet sem hihetetlen, hogy a Gondviselés egy nagyszerű feloldást tartogat a jelen krízisre; jó eséllyel olyat, mely felé épp ebből a mélypontból rugaszkodunk majd el. Az is lehet, hogy a leépülés hosszadalmas lesz és még közel sem járunk a vége felé.

Akárhogy is, de vegyük észre: a hit jelenleg is világosan tündököl, sőt talán még világosabban, mint 5 éve, hiszen ma - hála a méltánytalan helyzetnek - többet beszélünk az alapvető igazságokról. Akinek füle van a hallásra, azok az Egyház tanítását ma erősebben hallják, mint korábban: azok, akik nem egy könnyű utat, hanem az igazségot keresik. A katolikus igazság változatlan formában elérhető és hirdetendő ma is a Katekizmus, a korábbi pápák és a zsinatok tanítása alapján, melyek eligazítják az őszinte keresőket, és megvilágítják számukra az igaz tanításhoz hozzátoldott inovációk ellentmondásosságát.

Szerdahelyi Miklós

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andre Lowoa · https://gloria.tv/lowoa 2018.03.01. 18:24:28

Akit nem a Szentlélek választott, s ennyire lerombolja a katolikus értékeket az nem eretnek, az az egyházi szabadkőművesség feje, s az Antikrisztus barátja, most várjuk a harmadik belecsapást a Vatikánba, az atomháborút, Róma pusztulását, s mindent ami le van írva azokban az üzenetekben amelyek ténylegesen úgy is megtörténnek:

gloria.tv/hu.cartoon

csaba_carmarthen 2018.03.06. 03:41:53

Byzantine Catholic Patriarchate Excommunicates Francis for Heresy; forbids Priests and Bishops to Mention him in the Divine Liturgy.

www.youtube.com/watch?v=4oD0CTc9K0c

radtradthomist.chojnowski.me/2018/02/byzantine-catholic-patriarchate.html

February 14th, 2018 Ash Wednesday

Francis Bergoglio, a Jesuit, has been admonished, warned several times to distance himself from heresies. However, he obstinately rejects any repentance. He continues to cause extreme offense not only to the believers of the Roman Catholic Church but also to all Christians and unbelievers.

By abusing the supreme church authority through heresies, he intensely promotes the self-destruction of the Church, in matters of both faith and morals.

It concerns the following heresies: Francis Bergoglio

1) denied the universally valid moral norms in the exhortation Amoris Laetitia.

2) did not distance himself from heresies of syncretism with paganism
which place the redemptive death of Christ on the same level as the sacrifice to pagan gods,
www.youtube.com/watch?v=7cz-ZH_RlIw&t=1m13s
de facto demons. He thus destroys true mission.

3) promotes a so-called dynamic approach to the deposit of faith, whereby he makes heresies equal with the apostles’ doctrine.

4) neither identified nor condemned Vatican II heresies promoting syncretism with paganism and declaring Allah to be the same God as Yahweh (LG 16, Nostra Aetate declaration).

5) participates in crimes against humanity of the New World Order (NWO).
www.youtube.com/watch?v=doXAzoD2ViU&t=19m56s

6) works towards dechristianization of Europe by intensively promoting Islamization.
www.youtube.com/watch?v=bLLmOmbjf58&t=3s

7) is silent on the stealing of children by the juvenile justice system.

8) approves and promotes homosexualism and other gender deviations, which is contrary to the teaching of the Scriptures and Tradition.

For these heresies, Francis Bergoglio excluded himself from the Catholic Church. Therefore, the Byzantine Catholic Patriarchate, by authority of the apostolic and prophetic office, in the name of the Triune God the Father, the Son and the Holy Spirit, declares Francis Bergoglio to be excommunicated from the Catholic Church. Unless the person concerned shows repentance at least in the hour of death, he will be eternally condemned.
Every Catholic who is in unity with him in heresy is likewise excommunicated from the Catholic Church.
Therefore, let the priests and bishops no longer mention the name of this excommunicated apostate Francis in the Divine Liturgy.

+ Elijah
Patriarch of the Byzantine Catholic Patriarchate

csaba_carmarthen 2018.03.06. 04:15:27

"Tehát az eretnekség jelentése az, hogy egy katolikus, valamely isteni és katolikus hittel elfogadandó igazságot tagad vagy nem hisz. Ilyen volna például a hiszekegy állításainak, (...) a tagadása.."

Hiszekegy... uj.katolikus.hu/lelkiseg.php?h=12

HISZEK EGY ISTENBEN, mindenható Atyában,

Allitas: Isten mindenható

versus FP:

www.npr.org/sections/thetwo-way/2014/10/28/359564982/pope-says-god-not-a-magician-with-a-magic-wand

"When we read about Creation in Genesis, we run the risk of imagining God was a magician, with a magic wand able to do everything. But that is not so,"

MEGEGYSZER:

"we run the risk of imagining God (...) able to do everything. But that is not so..."

"abba a veszelybe esunk, hogy ugy kepzeljuk el ISTENT (...) mint Aki MINDENT MEGTEHET. DE EZ NINCS IGY."

Allitas: Isten nem mindenhato

Az idezet ismet a cikkbol:

"eretnekség jelentése az, hogy egy katolikus, valamely isteni és katolikus hittel elfogadandó igazságot tagad vagy nem hisz. Ilyen volna például a hiszekegy állításainak... a tagadása.."

csaba_carmarthen 2018.03.09. 02:57:11

www.tlig.org/en/testimonies/churchpos/nihilobstat/

... Segíteni akarok Egyházamon. Eretnekség járja át az Egyházat összezavarva az igazságot, és ez megoszlást kelt közöttetek. Eltávolít benneteket az igazságtól. Egyházamnak új életre kell támadnia! Imádkozz azokért a papokért, püspökökért és bíborosokért, akiknek semmijük sincsen, amivel bárányaimat táplálhatnák. Ez lett eltávolodásuk eredménye. Tétlenek voltak, és most is azok. Sohasem az én érdekeimet, hanem a magukét keresték. Pusztaságot teremtettek magukban, és ezt ők is tudják. A pusztaság egyetlen bárányt sem vonz, mindegyik elkószál és elvándorol, mert nincs pásztoruk, aki vigyázna rájuk, szeretné, oltalmazná és táplálná őket.

Sok csodát tettem a világban az idők kezdete óta. Kedvesem, azzal, hogy a világ elveti mennyei műveimet, minden reményetektől megfoszt, és eltávolít titeket tőlem. Haragom ezért fellobban az ilyen pásztorok ellen. Közel van már az idő, amikor egy nagy jel, egy lenyűgöző jel által - felfedem előttük dicsőségemet, hogy megértsék, mekkorát tévedtek. Ezt a jelet azért kapjátok, hogy sokan higgyenek. Imádkozz, mert közel az idő! Imádkozz a béke és a szeretet dicsőséges visszatéréséért!
www.tlig.org/hu/humsg/hum262.html

www.tlig.org/en/testimonies/churchpos/nihilobstat/

The TLIG prophetic revelations enjoy the Magisterium's Imprimatur and Nihil Obstat – official ecclesiastic seals of approval.

Works of the Seraphic Father St. Francis of Assisi
1883.

archive.org/stream/worksseraphicfa00frangoog#page/n267/mode/2up

archive.org/stream/worksseraphicfa00frangoog#page/n7/mode/2up

Imre Zakarias 2018.05.27. 17:15:39

Először is hálásan köszönjük a KV blog szerkesztőségének, hogy nem cenzúrázza a véleményünket, meggyőződésünket, hozzászólásainkat. Mi, valamennyien, nem ítélkezünk senki felett, csupán tartjuk magunkat az első apostolok intelméhez: "mindent vizsgáljatok meg", beleértve a lelkeket is, hogy honét vannak, kinek az "ügynökei". A "lelkiismeretemben az IGAZI PÁPA XVI. BENEDEK". Számomra a lemondása nem okozott "csalódást", de fájdalmat igen azon "illetékeseknek" megalkuvó magatartása, mulasztása, akik nem eléggé hatékonyan álltak mellette a "farkasokkal" - értsd egyházi szabadkőművesek - vívott csatájában. Ők már II. János Pál pápánkat is lemondásra szerették volna "kényszeríteni", de nem jártak sikerrel. Sőt, "emberük", csak II. lett a 2005-ös konklávén. Hála Istennek kaptunk ráadásul nyolc évre "hiteles" pápát, utána mint Isten báránya, néma nyirói előtt, "leölésre készen"! De kiknek az "eszköze" Bergoglio bíboros, vagyis a pápai széket bitorló Ferenc? Mivel nincs olyan titok, amely nyilvánosságra ne kerülne, kiderült: a szent galeni maffiának, elsősorban. De kik ŐK? A továbbiakban a Máriás Papi Mozgalom Lelkiség Kék könyvének üzeneteiből idézek, amelyeket Gobbi atya kapott a Szűzanyától 1973 - '97-ig, vagyis huszonöt év alatt.
"A szabadkőműves páholyok feladata az, hogy ma nagy csalárdsággal mindenhol rászedjék az embereket, VESSÉK MEG ISTEN SZENT TÖRVÉNYÉT, HELYEZKEDJENEK SZEMBE A TÍZPARANCSOLATTAL! A fekete vadállat, (tengeri vadállat, Jel 13.) vagyis a szabadkőművesség félelmetes és álnok támadása ellen biztos menedéketek és Istenhez vezető utatok az Én Szeplőtelen Szívem! Azért nevelem minden gyermekemet Isten tíz parancsolatának megtartására, az EVANGÉLIUM szerinti életre, a szentségek gyakori vételére, különösen a gyakori gyónásra és áldozásra. Így veszlek igénybe benneteket, kicsiny gyermekeim, hogy leleplezzük a fekete vadállat minden álnok cselvetését, amelyet ma a szabadkőművesség indított Krisztus és Egyháza ellen"! (1989. 06. 03. Milánó).
"Mint Édesanyátok, figyelmeztetni kívántalak benneteket arra a nagy veszélyre, amely ma az Egyházat a sok ördögi támadás részéről fenyegeti, és ELPUSZTÍTÁSÁRA TÖREKSZIK! Ennek VÉGREHAJTÁSÁRA emelkedik ki a szárazföldből egy vadállat, amely a bárányéhoz hasonló két szarvat visel és a tengerből jövő fekete vadállat SEGÍTSÉGÉRE siet! (Jel 13, 11- ). A bárányhoz hasonló kétszarvú vadállat az Egyház belsejébe beszivárgott szabadkőművességet ( IDEOLÓGIÁT, FELFOGÁST, ÁLLÁSPONTOT) jelképezi, vagyis az EGYHÁZI SZABADKŐMŰVESSÉGET, amely főként a FŐPAPSÁG TAGJAI KÖZÖTT TERJEDT EL! CÉLJUK: Krisztusnak és Egyházának tönkretétele, új bálványt, vagyis Hamis Krisztust és Hamis Egyházat alkotva! Így terjednek a tévedések a Katolikus Egyház minden területén. Az egyházi szabadkőművesség sötét erejével szemben, odaállítom hűséges papi seregem erős fényét, hogy Krisztust SZERESSE, HALLGASSA, KÖVESSE, megvédje és megszentelje minden ember!" (1989. 06. 13.)
"Harcoljatok Velem, kicsi fiaim, a bárányhoz hasonló vadállat, az egyházi élet belsejébe beszivárgott szabadkőművesség ellen, amely Krisztust és Egyházát akarja tönkretenni! AZ EGYHÁZI SZABADKŐMŰVESSÉG PARANCSOKAT ÉS HATALMAT KAP A KÜLÖNBÖZŐ SZABADKŐMŰVES PÁHOLYOKTÓL és azon dolgozik, hogy titokban mindenkit rávegyen ezekkel a titkos szektákkal való együttműködésre"!
(Ezért mondott le Szentatyánk, nem volt más választása, de most mi következünk, hogy bevesszük az egyházi szabadkőműves MASZLAGOT? vagy NEM KÉRÜNK BELŐLE!)
Az 1998-as év... ebben a történelmi korszakban a szabadkőművesség az EGYHÁZI SZABADKŐMŰVESSÉG SEGÍTSÉGÉVEL valóra akarja váltani feltett szándékát: bálványt akar alkotni és odaállítani Krisztus és Egyháza helyére. HAMIS KRISZTUST és HAMIS EGYHÁZAT!" (A Hamis Próféta, vagyis Ferenc pápa színre lépésével elkezdődött!). A HITEHAGYÁS AKKOR MÁR ÁLTALÁNOS LESZ, (2013. 03. 13.), mert majdnem mindenki követi a Hamis Krisztust és a Hamis Egyházat".
(Ez a konkrét igazság, mivel az elmúlt évtizedekben sikeresen végre tudták hajtani az agymosást, karöltve, Egyház és Állam, a "gyümölcsöző" párbeszéd zászlaja alatt, pár garasért. Övéi máma is eladták Mesterüket, kiszolgáltatták ellenségeinek, "harminc ezüst pénzért" Az állam-bácsi nyugodtan hozhat Isten törvényével ellentétes törvényeket, az Egyház néma. Tehát jöhet a következő "felvonás").
"Akkor tárul ki a kapu, hogy megjelenjék az ember, maga az ANTIKRISZTUS! Látjátok kedves fiaim, ezért kívántam megvilágosítani a JELENÉSEK KÖNYVÉNEK azokat a lapjait, amelyek a ti időtökre vonatkoznak"! (1989. 06. 17.)
A GONDVISELÉS már idejében tájékoztatott a "jelenlegi krízissel" kapcsolatosan, mindannyiunkat, de sajnos kevesen ismertük fel, és vettük komolyan. Remélhetőleg a NAGY-FIGYELMEZTETÉS visszabillenti a mérleg nyelvét Isten javára. Marana Tha!
süti beállítások módosítása