Mégsem június 29-én indul a Kúria átalakítása?
2019. június 27. írta: Katolikus Válasz

Mégsem június 29-én indul a Kúria átalakítása?

cq5dam_thumbnail_cropped_750_422_3.jpgBefejezte a június 25-én kezdődött 30. ülését Ferenc pápa kúriai reformokért felelős bíborosi tanácsa.

Ennek kapcsán a tanács titkára, Msgr. Marcello Semeraro többek között arról is nyilatkozott, hogy a korábbi hírekkel ellentétben, amelyek arról szóltak, hogy Ferenc pápa június 29-én (Szent Péter és Pál ünnepén) fogja aláírni a Kúria átalakítását elrendelő szentszéki dokumentumot, a dokumentum várható kiadásának ideje egyelőre még nem ismert. Semeraro szerint a bíborosi tanács egyelőre a nemzeti püspöki konferenciák és vatikáni dikasztériumok visszajelzéseit várja a dokumentumra, az azonban így is még valamikor az idén megjelenhet.

A dokumentumról, amely a Praedicate Evangelium ("Hirdessétek az Evangéliumot") címet viseli, magától a bíborosi tanács tagjaitól kerültek már ki tartalmi információk. Gerhard Müller bíboros, a Hittani Kongregáció előző prefektusa élesen bírálta az átalakítás terveit.

A bíborosi tanács 2013-ban kezdte meg a működését. A tanács a korábbi kilenc főről mostanra hat főre zsugorodott: két bíboros szexuális molesztálási ügyekben való érintettség miatt, egy pedig a nyugdíjba vonulása miatt volt kénytelen lemondani a tagságról.


(Forrás: Rome Reports; Archív kép: Vatican News)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása