Szeptember 27-én, csütörtökön, újabb levél jelent meg Carlo Maria Viganò érsektől több katolikus híroldalon (az érsek a levelet azonban szimbolikusan 29-ére, Szent Mihály főangyal ünnepére dátumozta). Az alábbiakban az Egyesült Államok egykori pápai nunciusa levelének teljes szövegét közöljük, magyar nyelven. A fordítást a négyoldalas levél angol nyelvű változatából készítettük, a szövegbeli kiemelések az eredeti változatot követik. A szövegbe egyes helyeken kapcsolódó cikkekre mutató hivatkozásokat szúrtunk.

Kapcsolódó cikkeink:
- Kitálalt a korábbi pápai nuncius: Ferenc pápa fedezte McCarrick bíboros szexuális visszaéléseit
- Carlo Maria Viganò érsek vallomása - Első rész
- Carlo Maria Viganò érsek vallomása - Második rész
- Viganò érsek vallomásának fogadtatásairól

Ulpiana címzetes érseke
Apostoli nuncius

Scio Cui credidi
["Tudom, kinek hittem"] (2Tim 1,12)

Mielőtt belekezdenék az írásomba, mindenekelőtt szeretnék hálát és dicsőséget adni az Atyaistennek minden olyan helyzetért és megpróbáltatásért, amelyet életem során számomra készített és készíteni fog. Krisztus hitvesének, az Anyaszentegyháznak papjaként és püspökeként arra vagyok hívva - ahogy minden megkeresztelt is -, hogy tanúságot tegyek az igazságról. A Lélek ajándéka által, aki örömben tart meg engem azon az úton, amelynek végigjárására hívott, életem utolsó napjáig szándékomban áll megtenni ezt. Az egyetlen Urunk a "Kövess engem!" meghívását hozzám is intézte, én pedig követni szándékozom Őt, a kegyelme segítségével életem végéig.

"Egész életemben az Úrnak énekelek,
zsoltárokkal dicsérem, amíg csak vagyok.
Találjon tetszésre nála énekem,
hisz az Úrban lelem örömöm."
(Zsolt 103,33-34)

*****

Egy hónap telt el azóta, hogy vallomást tettem - kizárólag az Egyház javára - arról, ami 2013. június 23-án a Ferenc pápával lezajlott kihallgatáson történt, továbbá bizonyos ügyekről, amelyek az államtitkárságon és a Washingtonban rám bízott feladatok révén jutottak a tudomásomra azokkal kapcsolatban, akik felelősséggel tartoznak ama főváros korábbi érseke által elkövetett bűntettek leplezéséért.

A döntésem, hogy feltárom ezeket a súlyos tényeket, a legfájdalmasabb és legsúlyosabb döntés volt számomra, amit valaha is meghoztam az életem során. Hosszas elmélkedés és imádkozás után döntöttem így, hónapok mély fájdalma és gyötrődése közepette, szörnyű eseményekről szóló hírek egyre erősödő folyamában, miközben ártatlan áldozatok ezreit tették tönkre, és fiatal papok és szerzetesek hivatásában és életében tettek kárt. Azoknak a pásztoroknak a hallgatása, akik gyógyírt adhattak volna, és megakadályozhatták volna az új áldozatok egyre kiszolgáltatottabbá válását, pusztító bűntett az Egyház számára. Nagyonis tudatában a súlyos következményeknek, amelyekkel a vallomásom járhat miután az általam feltárni kívántak magát Péter utódját is érintik, mégis a szólást választottam azért, hogy megvédjem az Egyházat, és Isten előtt tiszta lelkiismerettel kijelentem, hogy a tanúságom igaz. Krisztus meghalt az Egyházért, és Péter, Servus servorum Dei [Isten szolgáinak szolgája] az első a meghívottak közül Krisztus hitvesének szolgálatában.

Valóban, az általam feltárni kívánt tények némelyike pápai titoktartás alá tartozik, amelynek megtartására ígéretet tettem, és amit hűségesen meg is tartottam a szentszéki szolgálatom kezdetétől. Azonban bármely titok célja az, beleértve a pápai titkokat is, hogy megvédjék az ellenségeitől az Egyházat, és nem az, hogy egyes tagjainak bűntetteit leplezzék és bűnrészesség eszközeivé váljanak. Akaratomon kívül is megdöbbentő tényeknek voltam tanúja, és ahogy azt a Katolikus Egyház Katekizmusa is kimondja (lásd 2491. pont), a titoktartás pecsétje nem köt, amikor rendkívül súlyos károk csak az igazság nyilvánosságra hozatalával kerülhetők el. A hallgatásomra egyedül a gyónási titoktartás adott volna igazolást.

Sem a pápa, sem semelyik bíboros Rómában nem tagadta azokat tényeket, amelyeket a vallomásomban állítottam. A "Qui tacet consentit" ["A hallgatás beleegyezés"] itt bizonyosan megállja a helyét, mert ha tagadják a vallomásomban foglaltakat, úgy ezt csupán ki kellene jelenteniük, bemutatva a tagadást alátámasztó dokumentumokat. Hogyan juthatnánk másra, mint arra a következtetésre, hogy ezeket a dokumentumokat azért nem mutatják be, mert tudják, hogy azok megerősítik a vallomásomat?

A vallomásom központi állítása az volt, hogy bár a pápa legalább 2013. június 23-a óta tudta, hogy McCarrick mennyire megátalkodott és gonosz a szándékaiban és tetteiben, ahelyett, hogy meghozta volna azokat az intézkedéseket, amelyeket minden jó pásztor meghozott volna, a pápa McCarricket az egyik legfőbb emberének tette meg az Egyház kormányzásában, az Egyesült Államok, a Kúria, sőt még Kína ügyeiben is, amelyeket napjainkban a mártír egyháza iránti nagy aggodalommal és szorongással figyelünk.

Mármost a pápa válasza a vallomásomra ez volt: "Egyetlen szót sem fogok róla mondani!". Mégis, önmagának ellentmondva, a hallgatását Jézus názáreti és Pilátus előtti hallgatásához hasonlította, engem pedig a nagy vádlóhoz, a Sátánhoz, aki botrányt és megosztást kelt az Egyházban - igaz, a nevemet egyszer sem mondta ki. Ha azt mondta volna: "Viganò hazudik", a szavahihetőségemet vonta volna kétségbe, a sajátját pedig megpróbálta volna megerősíteni vele. Ezzel azonban fokozta volna Isten Népe és a világ igényét az igazság megállapításához szükséges dokumentumok nyilvánosságra hozatalára. Ehelyett tehát kétes rágalmakat fogalmazott meg velem szemben - miközben a rágalmazás az a bűn, aminek súlyosságát gyakran hasonlította a gyilkosságéhoz. És mégis, többször is ezt tette, a legnagyobb szentség, az Eucharisztia ünneplése közben, ahol nem teszi ki magát annak a kockázatnak, hogy az újságírók kérdőre vonják. Amikor az újságírókkal beszélt, arra kérte őket, hogy használják a szakmai felkészültségüket, és vonják le a saját következtetéseiket. De hogyan ismerjék és értsék meg az újságírók az igazságot, ha az ügyben közvetlenül érintettek megtagadják a válaszadást bármiféle kérdésre, és nem hajlandók kiadni egyetlen dokumentumot sem? Az, hogy a pápa nem hajlandó válaszolni a vádjaimra, és hogy elzárkózik a hívek számadást kérő folyamodványai elől, aligha van összhangban az átláthatóságra és hidak építésére vonatkozó felhívásaival.

Ráadásul az, hogy a pápa McCarricket fedezte, világosan nem egyedi tévedés volt. A sajtó mostanra számos más esetet is feltárt, amelyekben Ferenc pápa olyan homoszexuális papokat pártfogolt, akik súlyos szexuális visszaéléseket követtek el kiskorúakkal és felnőttekkel szemben. Az ilyen esetek közé tartozik a szerepvállalása a Buenos Aires-i Julio Grassi atya ügyében, az, hogy Mauro Inzoli atyát, akit Benedek pápa eltiltott a szolgálattól, visszahelyezte (amíg börtönbe nem került, akkor ugyanis Ferenc pápa laicizálta őt), és hogy leállíttatta a szexuális visszaélésekről szóló vádak kivizsgálását Cormac Murphy O’Connor bíborossal szemben.

Mindeközben a USCCB [az Egyesült Államok Katolikus Püspöki Konferenciája] egy küldöttsége, a konferencia elnökének, DiNardo bíboros vezetésével Rómába ment, hogy szentszéki vizsgálatot kérjen McCarrick ügyében. DiNardo bíborosnak és a többi prelátusnak meg kellene mondani Amerika és a egész világ Egyházának: megtagadta a pápa, hogy szentszéki vizsgálatot indítson McCarrick bűnei és az azok leplezéséért felelősök tisztázására? A hívek megérdemelnék, hogy ezt tudhassák.

Egy különleges kérést szeretnék megfogalmazni Ouellet bíboros felé, mivel nunciusként mindig nagy összhangban dolgoztam vele, és mindig nagy tisztelettel és szeretettel voltam iránta. Emlékezni fog rá, amikor a washingtoni kiküldetésem végén a római lakásán fogadott engem, ahol az este folyamán hosszú beszélgetést folytattunk. Ferenc pápa pontifikátusának kezdetén még őrizte a méltóságát, ahogy bátorságról tett tanúbizonyságot akkor is, amikor Québec érseke volt. Később azonban feladta mindezt, amikor a Püspöki Kongregáció prefektusaként félreállították, mivel a püspöki kinevezésekre vonatkozó ajánlásokat Ferenc pápának már a dikasztériumban szolgáló két homoszexuális "barátja" adta közvetlenül, megkerülve ezzel a bíborost. A L'Osservatore Romano-ban megjelent terjedelmes cikke, amiben az Amoris Laetitia vitatottabb pontjai mellett állt ki, a megadását fejezi ki. Eminenciás úr, mielőtt elhagytam Washingtont, ön volt az, aki beszámolt nekem Benedek pápa McCarrickre kiszabott szankcióiról. Önnek teljesen szabad rendelkezése van olyan kulcsfontosságú dokumentumok felett, amelyek terhelőek McCarrickre és az ő fedezéséért a kúrián belül sokakra nézve. Eminenciás úr, arra biztatom, hogy tegyen tanúságot az igazságról!

*****

Végül bátorítani szeretném önöket, kedves hívek, testvéreim és nővéreim Krisztusban: sohase legyenek csüggedtek! Helyezzék a hitüket és teljes bizalmukat Jézus Krisztusba, a mi Megváltónkba, akiről Szent Pál a Timóteusnak írt második levelében azt írja: Scio Cui credidi ["Tudom, kinek hittem"]. Ezt választottam püspöki jelmondatomnak is. Ez a bűnbánat, a megtérés, az imádság, a dicsőítés ideje, hogy felkészítsük az Egyházat, a Bárány menyasszonyát, hogy Máriával együtt harcoljon és győzzön a sárkány elleni csatában.

"Scio Cui credidi" (2Tim 1,12)
Jézus, egyetlen Uram, Beléd helyezem minden bizalmamat!
"Diligentibus Deum omnia cooperantur in bonum" ["Tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik"] (Róm 8,28).

Megemlékezvén az 1992. április 26-án történt püspökké szentelésemről, amelyet Szent II. János Pál szolgáltatott ki nekem, ezt a képet választottam a velencei Szent Márk Bazilika egyik mozaikjából. A vihar lecsendesítésének csodáját jeleníti meg. Megdöbbentett, hogy Péter vízen hánykolódó hajójában Jézus alakját kétszer ábrázolták. Jézus a hajó orrában mélyen alszik, miközben Péter próbálja felébreszteni Őt: "Mester, nem törődsz vele, hogy elveszünk?" Eközben a rémült apostolok, mind másfelé figyelve, nem veszik észre, hogy Jézus ott áll mögöttük, megáldja őket, és biztos kézzel irányítja a hajót: "Fölkelt, parancsolt a szélnek, és utasította a tavat: 'Csendesedj! Némulj el!' ... azután hozzájuk fordult: 'Miért féltek ennyire? Még mindig nincs bennetek hit?'" (Mk 4,38-40).

A jelenet nagyon időszerű, amennyiben az Egyházat abban óriási viharban ábrázolja, amelyen ezekben a pillanatokban keresztülmegy, egy lényeges különbséggel: Péter utódja nemcsak nem látja az Urat, aki a hajót biztos kézzel irányítja, de úgy tűnik, nem áll szándékában felébreszteni a hajóorrban alvó Jézust sem.

Talán Krisztus az Ő helytartója számára láthatatlanná vált? Talán ő arra szenved el kísértést, hogy az egyedüli Mesterünk és Urunk helyettesítője legyen?

A hajót teljesen az Úr irányítja!

Krisztus, az Igazság, legyen mindig a fény az utunkon!

+ Carlo Maria Viganò
Ulpiana címzetes püspöke
Apostoli nuncius

2018. szeptember 29.
Szent Mihány főangyal ünnepe