Váratlan személycsere a Hittani Kongregáció élén
Július 2-án Gerhard Müllert a jezsuita Luis Ladaria Ferrer érsek váltja a prefektusi székben
Július 1. A mi Urunk Jézus Krisztus legdrágább Vérének ünnepe
I. oszt. duplex ünnep
Június 30. Szent Pálról való megemlékezés
Nagyobb duplex ünnep
Mikor az apostolok ünnepei megszűntek parancsolt ünnepek lenni, akkor ezek pótlására Péter és Pál napján kellett a többiekről is megemlékezést venni misében és zsolozsmában egyaránt.[1] X. Pius óta ez már nincs így,[2] azonban keleten még ma is a következő nap, azaz 30-a, az Úr apostolainak emlékére…
Június 29. Szent Péter és Pál apostolok
I. oszt. duplex ünnep közönséges nyolcaddal és vigíliával. - Parancsolt ünnep
Ferenc pápa megvonta korábbi irgalmasságát egy gyerekmolesztáló paptól
Ahogy idén márciusban részletesen írtunk róla, Ferenc pápa az Egyházon belülről és kívülről egyaránt kritikákat kapott, amiért enyhítette több pedofil pappal szemben a XVI. Benedek pápa által kiszabott szigorú egyházi szankciókat. A vatikáni sajtószóvivő, Greg Burke, Ferenc pápa döntését akkor azzal…
A homolobbi a Szemléleken
Ilyenek igazolják a Katolikus Válasz létezését
Mindig is valami ellenében határoztam meg magamban a Katolikus Válasz (KV) értelmét: tévhitek és hazugságok ellen. Ez egy vállalt irányultság, ami nem mindenkinek fekszik, de annál szükségesebb egyesek részéről. Mindenkinek joga, ha Isten lelkiismeretében arra indítja, hogy ne foglalkozzon azokkal,…
Június 28. Szent Irén püspök és vértanú
Szent Péter és Pál apostolok vigíliája
Szent Polikárp életéből (jan. 27.) tudjuk, hogy az ősz szmirnai püspököt, Szent János evangélista tanítványát Irén, mint gyermek még hallgatta, amint előadta az apostolok tanításait. Így ő, mint egy élő láncnak végső szeme, alkalmasabb volt mint bárki más hirdetni a katolikus hitnek zsinórmértékét,…
James Martin élő LMBT-szentje
A New Ways Ministry és társalapítójának története
VIDEÓ: A Szex Közgazdaságtana
Mindaz a sok kártétel a fogamzásgátlókkal kapcsolatban, amikre Boldog VI. Pál pápa a Humanae Vitae enciklikájában már 1968-ban figyelmeztette az emberiséget, bekövetkezett. Az Egyház közel 2000 év alatt pontosan kiismerte az ember természetét. A pápa pontosan tudta, mitől óv. A társadalomtudósok és…
A Jézus Szíve litánia 27.
Jézus Szíve, békénk és engesztelésünk.
1. A békesség áldását csak az ismeri kellőképp, aki a béke hiányának, a háborúnak és békétlenségnek szenvedéseit átszenvedte. Az ember csak a saját kárán tanul. A világháború borzalmain keresztül mindenikünknek volt alkalma látni, mily nagy áldás a béke, mily szerencsétlenségbe dönti az embereket a…
Június 27. Szent László király, hitvalló
Nagyobb duplex ünnep [1]
A Jézus Szíve litánia 26.
Jézus Szíve, életünk és feltámadásunk!
1. Mi az élet? Mindenki tudja. Hasonlítsátok össze a tél dermedtségét a tavasz és a nyár pompájával; a kopár sziklát a virágzó erdővel; a temető csendjét a vidáman nyüzsgő város emberáradatával; a feloszlóban levő halottat az egészségtől, erőtől, szépségtől duzzadó ifjúval – íme, ez a különbség élet…