2019. július 28. Pünkösd utáni hetedik vasárnap
Az örök üdvösség elnyerése földi életünk célja. Ennek elérésére segít a liturgia. Ma is arra tanít, hogy mint kell óvakodnunk a hamis tanítóktól. De egyúttal figyelmeztet, hogy a magunk tetteit is vizsgáljuk meg. Mert nem elég a szó, az érzelem: a tettekben látszik meg bensőnk valódi képe. Ha tehát…
Július 20. Emiliáni Szent Jeromos hitvalló
A kaszárnyában és a harci zajban is viselheti az ember Isten fegyverzetét: a hit pajzsát, az igazság vértjét, az üdvösség sisakját és a Lélek kardját (Efez. 6,13-17). A katonáskodás és az életszentség nem ellenségek, s szép számmal vannak szent katonák. A szentek történetében azonban gyakoribb az az…
Július 19. Páli Szent Vince hitvalló
1649 jan. 14-én éjjel két lovas igyekezett ki Párizsból. Csak nehezen sikerült kijutniuk. Négy hónapja tartottak már az úgynevezett fronde-zavargások Mazarin bíboros adópolitikája miatt. Barikádok közt kellett menniük, s a polgárőrök nem egyszer megállították őket. De amikor egyikükben a mosolygó jó…
„Tagespost”: Joachim Meisnert az ökumené problémája foglalkoztatta röviddel halála előtt
Az elhunyt nyugalmazott kölni érsek egyértelműen ellenezte a más felekezetű házastársak szentáldozáshoz járulását
Július 17. Szent Elek hitvalló
Legendáskönyvek kedvelt szentje. Edesszában élt; a nép nagyon tisztelte és csak „Isten emberének” nevezte. A szír legenda már az 5. században úgy beszél róla, mint aki halála előtt megvallotta, hogy gazdag római család sarja, s házassága elől menekült ide, hogy kizárólag Istennek élhessen. A nyugati…